Az ÁSZ megint beleszállt a kórházakba: nem pénzkérdés a szabályos működés biztosítása

Dúl a háború.

Az ÁSZ ezt csütörtökön közölte az MTI-vel a Magyar Kórházszövetség azon állásfoglalására reagálva, amelyet a szervezet, az egykori fideszes politikus, Domokos László számvevőszéki elnöknek egy lapinterjúban megjelent kijelentései után tett közzé.

A Fidesz bábja arcon csapta kórházakat

Domokos László a Magyar Időknek adott hétfői interjúban azt mondta, pénzügyi szempontból botrány és anarchia jellemzi az egészségügy egyes területeit. Szerinte rendszerszintű, hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.

A kórházak trükköznek a pénzekkel, az Állami Számvevőszék elnöke kirúgásokat javasol

Legalábbis nagyon nehéz másként értékelni Domokos László szavait, aki a Magyar Időknek adott interjújában röviden úgy jellemezte a kórházak és rendelők működését, hogy Anarchia. Botrány. Ez a két szó, ami először eszembe jut.

Az elnöki kijelentésekre reagálva a kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete visszautasította a cikkben elmondottakat. Közleményük szerint a két szakmai szervezet vezetőit megdöbbentették a cikkben megfogalmazott,

„általánosításokon és téves feltételezéseken alapuló megállapítások”

, és visszautasítják az általánosságban megfogalmazott korrupciós vádakat.

Selyemzsinór az ÁSZ-tól?

A Jobbik hétfői közleményében azt írta: a kormány megint politikai bunkósbotként használja a függetlennek mondott Állami Számvevőszéket. Míg korábban a pártokra szabadította rá a szervezetet, most a kórházak és rendelők igazgatóira ugrasztja azt. „A kórházaknál feltárt gazdálkodási problémákra a szakma - sőt az ellenzék is- már 8 éve folyamatosan felhívta a figyelmet, de egyszer sem lépett a kormány. Világos, hogy a kormány célja az állami egészségügy legfontosabb szereplőinek a megszégyenítése és a közfinanszírozott egészségügy bástyáinak szétverése a kórházakon keresztül. Ez egyaránt veszélyezteti a dolgozókat és betegeket” - közölte Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője. Szerinte csupán arról van szó, hogy az ÁSZ bevonásával nyilvános selyemzsinórt küldtek azoknak az intézményvezetőknek, akik a kormány tisztogatásának célkeresztjébe kerültek.

Az ÁSZ-nak nincs vitája a szakmai szervezetekkel

Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: álláspontjuk szerint a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása alapvetően nem pénzkérdés. Egyetértenek azzal is - tették hozzá -, hogy közös érdek az egészségügy hatékony működése.

A számvevőszék ugyanakkor hangsúlyozta: az is közérdek, hogy mindezt az egészségügy a legeredményesebb módon nyújtsa, ehhez mindenekelőtt szabályosan és átláthatóan gazdálkodó intézményekre és gazdasági társaságokra van szükség. Az ÁSZ ennek érdekében végzi ellenőrzéseit az ágazatban, és teszi közzé megállapításait - írták.

Kiemelték, hogy a számvevőszéknek nincs vitája a két szervezettel, „amelyek nem ellenőrzött szervezetek”, ugyanakkor az elnökségeikben tevékenykedő tisztségviselők maguk is az ÁSZ korábbi, valamint jelenleg is folyamatban lévő ellenőrzéseiben érintett intézményeket vezetnek.

A kórházak meghatározó súlyt képviselnek a közpénzek felhasználásában és az állami vagyonnal gazdálkodásban, ezért kötelesek a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kezelni, valamint maradéktalanul megfelelni a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásoknak - mutattak rá.

Rendkívüli elnökségi ülést tart a Magyar Kórházszövetség az ÁSZ vádaskodása miatt

Rendkívüli elnökségi ülést hív össze a Magyar Kórházszövetség, amelyre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) képviselőjét is meghívják, hogy közösen tárják fel a problémákat, és a konkrétumokról egyeztessenek - írta a fideszes Magyar Idők. Félő, hogy ezzel meg is kezdődött az állami egészségügy maradékának beszámolása, illetve bűnbakká való kikiáltása.

Az ÁSZ megállapításai nyilvánosak

Az ÁSZ kitért arra is, hogy az ellenőrzéseik során feltárt szabálytalanságokra, hibás gazdálkodási gyakorlatokra az elmúlt években több alkalommal felhívta a döntéshozók és a közvélemény figyelmét, és összegző tapasztalatait megosztotta a kórházszövetséggel, valamint egyéb szakmai szervezetekkel is.

Az ÁSZ összegző megállapításai tényeken, ellenőrzési bizonyítékokon alapulnak, nem elhallgatva a kevés számú jó gyakorlat meglétét sem. A vonatkozó megállapítások egyben nyilvánosak is - jelentették ki.

Megerősítették, hogy az ÁSZ folytatja az egészségügyi szervezetek (kórházak, járóbeteg-ellátó gazdasági társaságok) ellenőrzését, jelenleg is több egészségügyi intézmény és társaság ellenőrzése van folyamatban, amely során értékelik az intézmények és társaságok gazdálkodásának törvényi megfelelőségét.

Mint írták, közös cél a betegek lehető legmagasabb szintű ellátása, ehhez azonban mindenekelőtt szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működő egészségügyi gazdálkodó szervezetekre van szükség.

A Emmi cselekvési tervet dolgozott ki

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön ismételten megerősítette: a minisztérium ismeri a kórházak gazdálkodásának problémakörét, ezért cselekvési tervet dolgozott ki a kórházak átvizsgálására és a nehézségek megoldására, még az ÁSZ 2008-2015 közötti időszakra vonatkozó jelentésének közzététele előtt. A kórházak gazdálkodásának vizsgálata néhány héten belül elkezdődik - írták.

Minő meglepetés: a minisztérium bólogat az ÁSZ kórházvegzálásához

A közleményben megjegyezték, az ÁSZ jelentéséről eddig megismert információkkal egybevág, hogy az Emmi már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Domokos László, az ÁSZ elnöke tegnap páros lábbal szállt bele a kórházak pénzügyi gazdálkodásába, és egyből meggyanúsította a "korrupt" egészségügyi alkalmazottakat azzal, hogy miattuk nincs kellő felszerelés az intézményekben, mert "ellopják" azokat.