A kórházak trükköznek a pénzekkel, az Állami Számvevőszék elnöke kirúgásokat javasol

Ha a kórházak korruptak és ellopják a vécépapírt, akkor nem lehet az államra mutogatni.

Legalábbis nagyon nehéz másként értékelni Domokos László szavait, aki a Magyar Időknek adott interjújában röviden úgy jellemezte a kórházak és rendelők működését, hogy

Anarchia. Botrány. Ez a két szó, ami először eszembe jut.

Domokos László azonban itt nem a hiányzó vécépapírról és szappanról, a látogatók által behordott ételről, tisztálkodási és kényelmi eszközökről, a hiányos orvosi készletekről, vagy az omladozó, mélyigénytelen épületekről beszélt, hanem arról, hogy az egészségügyi intézmények gazdálkodása mindezek ellenére mennyire átlátható és pontos.

A volt fideszes parlamenti képviselő ÁSZ-elnök bírálta, hogy találtak olyan kórházat, ahol szinte minden fontos terméket és szolgáltatást úgy vett meg az intézmény vezetősége, hogy nem folytatott le közbeszerzést, „vagyis a vásárlásoknál minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagytak”. Természetesen Domokos Lászlót az már kevésbé érdekli, hogy a magyar közbeszerzési rendszer lassúsága miatt a beszerezni kívánt eszközöket vagy szolgáltatásokat egy kórház esetében akár rögtön a temetőbe is lehetne kérni.

Miután Domokos az interjúban megállapította, hogy döbbenetes pénzügyi szabálytalanságok vannak, a pártlap írnoka rögtön el is kezdte a kormány felelősségét csökkenteni, így végül az ÁSZ-elnöktől megtudhattuk, hogy

  • „A pénz mennyiségét érintő kritika lehet, hogy jogos, de az is lehet, hogy nem (!!!)”
  • ráadásul vécépapír lehet, hogy azért sincs, mert a leltárt sem vezető korrupt kórházi dolgozók lopják el.

Ezt követően Domokos László azt javasolja, hogy akik nem tudnak szabályosan gazdálkodni, menjenek vissza a műtőbe, és ne vezessék tovább az intézményt. Azt mondta, Kásler Miklós emberi erőforrások miniszternek

„A lehetőségek tárháza ez ügyben szinte végtelen. Például leválthatja az érintetteket és másokat nevezhet ki. Vagy összevonhatja az adott intézmény gazdálkodását egy másikkal, esetleg külön pénzügyest küldhet oda”.

Úgy vélte, „az állami egészségügynek minőségi szolgáltatást kell kínálnia, s ezért az ágazat vezetőinek is tenniük kell, ahogy felelősséget is kell vállalniuk az esetleges kudarcok miatt. Nem lehet mindenben az államra mutogatni. A szemléletváltásra persze az állam képviselőinél, a kormányzatnál is szükség van: az államnak a betegek oldalára kell állnia, a betegek érdekeit kell az első helyre tennie.”

Jobbik: selyemzsinór az ÁSZ-tól

A Jobbik szerint a kormány megint politikai bunkósbotként használja a függetlennek mondott Állami Számvevőszéket. Míg korábban a pártokra szabadította rá a szervezetet, most a kórházak és rendelők igazgatóira ugrasztja azt.

A mai, az ÁSZ elnöke részéről megfogalmazott kritika teljesen világos, hogy azt a célt szolgálja, hogy nyilvános selyemzsinórt küldjenek azoknak az intézményvezetőknek, ahol éppen tisztogatni szeretne a kormány – írja hétfő délutáni közleményében Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Emlékeztetett rá:

„mindezt úgy, hogy többségük olyan igazgató, akit a kormánypártok ültettek az igazgatói székekbe, akik a párt választókerületi elnökének bizalmasai, akik a kórházakban élet-halál urai.”

Lukács szerint az ÁSZ-nak a kórházi igazgatókkal való keménykedése semmi más, mint műbalhé, hiszen az intézmények már az előző két Orbán-kormány alatt is ugyanilyen anyagi és gazdasági nehézségek, valamint visszaélések között működtek, javarészt ugyanezekkel az igazgatókkal.

„A kórházaknál feltárt gazdálkodási problémákra a szakma - sőt az ellenzék is- már 8 éve folyamatosan felhívta a figyelmet, de egyszer sem lépett a kormány. Világos, hogy a kormány célja az állami egészségügy legfontosabb szereplőinek a megszégyenítése és a közfinanszírozott egészségügy bástyáinak szétverése a kórházakon keresztül. Ez egyaránt veszélyezteti a dolgozókat és betegeket”

- közölte Lukács László György.