Bocsánatot kért Matolcsy Ádám a Jobbiktól

Ez egy klasszikus hazugság volt.

Emlékeznek még 2016. október 23-ára? Akkoriban kezdett lendületbe jönni a Habony-művek, viszont majd' 2 esztendeje még csak olyan hazugságokat terjesztettek a Jobbikról, amelyekről már a leírásuk pillanatában kiderült, fideszes kitalációk.

Így történt, hogy a 888.hu úgy hazudta azt, hogy a Jobbik ünnepi rendezvényén balhé van, hogy a megemlékezés még valójában el sem kezdődött (egyébként utána sem volt semmilyen balhé, természetesen). Viszont az már flottul működött, hogy a lakájmédia csatornái átvegyék egymástól a kamusztorikot, így tett az origo.hu is.

Újabb adalék Habonyék égéséhez: még el sem kezdődött Vona beszéde, a 888 szerint már ki is fütyülték

A rendezvény előtt nagyjából fél órával egy mintegy negyven főből álló roma csoport jelent meg a Corvin-közben sípokkal és kereplőkkel felszerelkezve. A megemlékezés kezdetekor azonban a rendőrök távozásra szólították fel őket, amit meg is tettek. Így a zajkeltő arzenál használatára nem is került sor.A Habony Művekhez tartozó 888.hu és a szintén kormányközeli Origót azonban ez nem gátolta meg abban, hogy "Vona kifütyüléséről", "lökdösődésről", "botrányról" írjanak.

Most végre bocsánatot kért ezért Matolcsy Ádám, a Fővárosi Törvényszék ítélete után. Elismerte, hogy megsértették a Jobbik jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát, valamint azt is, hogy valótlanul állították, hogy botrány volt az ellenzéki párt megemlékezésén.

Egy pozitív hozadéka azért volt a történetnek, ugyanis az N1TV stábja elment és megkérdezte a 888.hu "újságíróit", honnan "tudták" előre, hogy a Jobbik rendezvényén balhé lesz. Azonban nem válaszoltak, csak szaladtak... Érdemes felidézni a lázadók alakítását:

Mi meg reménykedjünk, hogy a 2019-es választások előtt nem lesznek ennyire hiszékenyek a magyarok.