Leszögezném újra, hogy a magyar népnek joga van egyénileg és magának megválasztani a köztársasági elnökét. Jómagam egyébként országgyűlési képviselőként 2021-ben nyújtottam be először ezt a javaslatomat a Jobbik frakciójának a nevében. A jelenlegi nagyon felfokozott politikai légkörben is lehet látni, hogy milyen az, amikor egy köztársasági elnök nem tudja ellátni az alaptörvényben leírt feladatát. Ez ugye az, hogy a magyar nemzet egységét képviselje.
- jelentette ki sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese.
A párt országgyűlési képviselője hozzátette, Sulyok Tamás köztársasági legutóbbi nyilatkozatai túlságosan pártpolitikai színezetet kaptak. Véleménye szerint, ezen az egész közjogi rendszerre vonatkozó átfogó módosítással lehetne javítani, hiszen a rendszerváltoztatás óta ezen a kérdésen még olyan kiváló kvalitású köztársasági elnökök, akiknek a személyes integritásához semmilyen kétség nem fért sem tudtak felülemelkedni.
Brenner Koloman kiemelte, a jelenlegi fideszes egypárti túlhatalom által kialakított választási rendszerben a Fidesz dominanciája biztosította a köztársasági elnök megválasztásához szükséges többséget. Ezért gyakorlatilag borítékolható az így megválasztott köztársasági elnökök pártpolitikai elfogultsága.
A párt elnökhelyettese leszögezte, hogy a Jobbik ennek elkerüléséének érdekében, a közvetlen államfőválasztást javasolja, azaz ne az Országgyűlés. hanem az állampolgárok válasszák meg a köztársasági elnököt. És ha már választás:
pártja javasolja a választási cenzus bevezetését, hogy csak az szavazhasson, aki befejezte az általános iskola nyolc osztályát. Töröljék el a győztes kompenzációt és legyen ismét kétfordulós választás, hiszen a politikus véleménye szerint egy kiegyensúlyozott polgári demokráciában több pártnak kell megmérettetni magát, és a szövetségkötéseket sem szabad egy egyfordulós választási rendszerrel megakadályozni.