A Mezőkövesd ellen debütál Rebrov a Fradi kispadján

Thomas Doll kedden közös megegyezéssel távozott bő négy és fél év után.

A német tréner kedden közös megegyezéssel távozott bő négy és fél év után, míg az edzőként korábban a Dinamo Kijevnél és a szaúdi al-Ahlinál dolgozó, játékosként 75-szörös ukrán válogatott utódját szerdán nevezték ki. Az FTC négy győzelemmel kezdte a bajnokságot, majd a múlt héten otthon döntetlent játszott a Pakssal, de nem emiatt kellett távoznia Dollnak: a klubvezetés a váltást a sikertelen európai kupaszerepléssel indokolta.

A Mezőkövesd eddig egyszer győzött kétszer döntetlent játszott, egyszer pedig kikapott. Egy mérkőzése, a címvédő elleni elmaradt a MOL Vidi FC Bajnokok Ligája-selejtezős szerepelése miatt.

A székesfehérvári csapat, amely a BL-kvalifikációban három kört sikerrel vett, ezzel biztosította helyét az Európa-liga főtábláján, a negyedik fordulóban - több mint fél órát emberhátrányban játszva - 2-1-re kikapott az AEK Athéntól a párharc szerdai első mérkőzésén a Groupama Arénában. A keddi visszavágó miatt nem játszik a hétvégén a hazai bajnokságban, az Újpest FC elleni mérkőzését később rendezik meg.

Az eredeti program ezen túl is módosult, a Haladás és a harmadik helyezett MTK Budapest mérkőzése 19.30 helyett 20.45-kor kezdődik szombaton. A hatodik fordulót a tabellán második Budapest Honvéd és a Debrecen mérkőzése nyitja.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Rebrov hivatalosan is aláírt a Fradihoz

Megerősítette a Ferencváros azt a tegnapi sajtóhírt, miszerint az ukrán csatárlegenda, Szerhij Rebrov lesz a csapat edzője. A most aláírt szerződésről a mai sajtótájékoztatón semmit nem árultak el. A szakvezető célként a bajnoki címet és a minél jobb nemzetközi szereplést tűzte ki.