Orbán Salviniről: "Ő az én hősöm"

Éppen Milánóban tárgyal a két politikus.

A magyar miniszterelnök olasz kollégájáról azt mondta, hogy

"ő az én hősöm, sorstársam is, nagyon kíváncsi vagyok az ő személyiségére, nagy tisztelője vagyok és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani".

LE PAROLE DI ORBAN SU SALVINI

Uploaded by Lendonor Ciro on 2018-08-28.

A magyar-olasz kapcsolatokkal kapcsolatban a kormányfő kijelentette, hogy a gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok jók, de az előző kormányokkal való együttműködés nagyon rossz volt, mert állandóan sértegették a magyarokat.

Orbán Viktor szerint Magyarországot azért támadják, mert bebizonyította, hogy a határokat meg lehet védeni, eközben pedig Brüsszel azt mondta, nem lehet a migránsokat megállítani, ezért be kell őket engedni. Úgy véli, Matteo Salvini küldetése, hogy bebizonyítsa, nem csak szárazföldön, de a tengeren is meg lehet állítani a bevándorlókat. Ebben Magyarország támogatja, és azt fogja javasolni az olasz belügyminiszternek, hogy "tartson ki", mert gyalázzák az embert és "borzalmas dolgokat mondanak róla", de ha kitart, akkor be lehet bizonyítani, hogy meg lehet védeni a határokat.

Orbán hozzátette, hogy a már Európában lévő migránsokkal nem az a feladat, hogy szétosszák, hanem az, hogy hazavigyék őket, a szétosztás ugyanis azt jelenti, hogy győztek az embercsempészek, és újabb hullámokban érkeznek majd bevándorlók. Ez ellentmond annak, amit Olaszország képvisel, akik továbbra is arra törekednek, hogy országuknak ne egyedül kelljen viselni a bevándorlás terheit, hanem megosszák azt a tagállamok között. Magyarul azt a kvótarendszert támogatnák, ami ellen Orbán Viktor épp szabadságharcot folytat.

A magyar kormányfő arról is beszélt, utalva Salvini múlt heti akciójára, mikor nem engedett kikötni egy migránsokkal teli hajót Olaszország partjainál, hogy csak úgy lehet megmenteni a bevándorlókat a vízbe fulladástól, ha meggyőzik őket, hogy el se induljanak. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha bizonyítékát adják annak, hogy nem tudnak Európába bejutni.

(Címlapkép: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA)