Azbesztveszély miatt leállították az újlipótvárosi K&H épület bontását

Mint ismert, a terület új tulajdonosa a Tiborcz Istvánnal üzletelő török milliárdoshoz, Adnan Polathoz köthető PD Real Estate Development Kft.

A portál úgy tudja: több helyi lakó is próbálta a különböző hatóságoknál kideríteni, mi igaz az azbesztveszélyről, különös tekintettel arra, hogy az épület közvetlen közelében bölcsőde és óvoda is működik.

A portál beszélt olyan lakóval, akinek kedd délután az ügyben illetékes Munkavédelmi és Munkaügyi Főosztály munkatársa telefonon elmondta, hogy a hír igaz, hivatalos tájékoztatás azonban mindeddig nem volt.

A XIII. kerületi önkormányzat szerdán értesítette a környékbeli óvodákat és bölcsődéket, hogy a gyerekeket elővigyázatosságból ne vigyék ki a szabadba. A játszótereket szalaggal lezárták, és értesítették az idősklubokat is.

Kiderült, hogy az önkormányzat is csak a lakossági bejelentések nyomán értesültek az azbesztveszélyről, a nap folyamán hivatalos tájékoztatást kértek munkavédelmi hatóságtól, de választ egyelőre nem kaptak.

A portál próbálta elérni a bontást végző céget, érdemi információt - mint írják - azonban nem kaptak.

A jogszabály ugyan előírja az építési-bontási munkahelyen tájékoztató kihelyezését, a 24.hu munkatársa azonban szerdán a helyszínen nem talált ilyen. A környező házakban a bontás megkezdése után kiragasztottak egy papírt, ezen azonban nem szerepel a kivitelező cég neve vagy címe, csupán egy emailcím.

Mint ismert, a terület új tulajdonosa a Tiborcz Istvánnal üzletelő török milliárdoshoz, Adnan Polathoz köthető PD Real Estate Development Kft. Az Átlátszó szerint dunai panorámás szálloda épülhet az irodaház helyén.

Orbán muszlim haverja luxusszállót épít a volt K&H-székház helyére

Az Orbán Viktor török üzletember barátjához, Tiborcz István üzlettársához, Adnan Polathoz kötődő PD Real Estate Kft. szerezte meg a volt K&H-székházat és annak telkét - számol be az Átlátszó. A XIII. kerületi szocreál épületnek - mely évtizedekkel ezelőtt a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) székháza is volt - már a bontását is megkezdték.