Olyan jó ez az ország, hogy egyre többet iszunk

Valahogy ki kell bírni.

Az Index a Nielsen piackutató Világgazdaságnak készített kimutatására hivatkozva azt írja, hogy tavaly szeptember és idén augusztus között 89 milliárd forintot hagytak ott a magyar boltok kasszáiban a vásárlók csak égetett szeszekért.

Ez azt jelenti, hogy 10 százalékkal több töményet ittunk, mint egy évvel korábban.

Legjobban a gyomorkeserűket szeretjük, a teljes forgalom 27 százaléka ilyen, és 48 ezer hektolitert jelent, ami elég sok.

Második a vodka, harmadik a pálinka, negyedik a Whisky.