Jogellenesen vették el a rokkantnyugdíjasok járandóságát - hatalmas pofonba szaladtak bele Orbánék

MTI/Koszticsák Szilárd

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve (amellett, hogy magyar állampolgárok tízezreinek életét tette még nehezebbé) vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét. 

Az Alkotmánybíróság hosszas vita után ugyanis kimondta: a rokkantsági ellátások felülvizsgálatakor érdemben kell vizsgálni a rokkant állapotának megváltozását. Állapotjavulás alatt az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni, amelynek vizsgálata az eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok kötelezettsége - mondta ki az Ab.

Papíron javult az állapota - csak ténylegesen nem

Az alapügy felperese 2011 végéig rokkantsági nyugdíjban részesült. Az új szabályozásnak megfelelően lefolytatott felülvizsgálat azonban azt állapította meg, hogy javult az állapota, ezért ellátásának összege korábbi rokkantsági nyugdíjának kevesebb mint a felére csökkent. Az érintett az erről szóló társadalombiztosítási határozatot bíróságon támadta meg. Végül az ügy a Kúriára került, amely kezdeményezte az Ab-n a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény nemzetközi szerződésbe - a strasbourgi bíróság ítélkezésének alapjául szolgáló Emberi Jogok Európai Egyezményébe - ütközésének vizsgálatát.
    
A vitatott törvény szerint a rokkantsági ellátások összege a 2012. január 1-je előtt folyósított rokkantsági nyugdíjak összegéhez képest kizárólag akkor csökkenthető, ha az ellátásra jogosult személy állapotában javulás következett be. A szabályozás azonban nem határozza meg az állapotjavulás fogalmát.

Nemzetközi szerződést is megszegtek Orbánék

Az Ab rámutatott: aránytalan és így Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeivel ellentétes az egyes ellátásra jogosultak által viselt teher akkor, ha az ellátás csökkentésére kizárólag a jogi keretek átalakításából következően, az egészségi állapot meghatározására használt százalékos értékek változása miatt kerül sor. Az Ab ezért alkotmányos követelményként rögzítette, hogy állapotjavulás alatt nem egyszerűen a jogalkotó által meghatározott és bármikor megváltoztatható százalékos mértéket, hanem az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni. Ennek vizsgálata pedig minden esetben az eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok kötelezettsége.
    
Az Ab megállapította, hogy a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségek egyikéből sem vezethető le egy meghatározott összegű ellátásra való alanyi jogosultság, ezért a rokkantsági ellátás összegét megállapító rendelkezés önmagában nem lehet ellentétes Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel, így az Emberi Jogok Európai Egyezményével sem, ezért az Ab az indítványt elutasította.
    
Hivatalból eljárva azonban a testület azt is megállapította, hogy a kötelező felülvizsgálat után a rokkantsági ellátás összege a korábbi rokkantsági nyugdíjhoz képest jelentősen, adott esetben akár 50 százalékot is meghaladó mértékben csökkenhet.
    
Az Ab kimondta: az Országgyűlés elmulasztotta nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladatát azzal, hogy nem alkotott olyan szabályokat, amelyek lehetővé tennék az ellátás összegének meghatározásakor a tényleges fizikai állapotjavulás mértékének, illetőleg a 2012. január 1. napját megelőzően megállapított rokkantsági nyugdíj összegének figyelembevételét. Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy ezzel összefüggő jogalkotói feladatának 2019. március 31-éig tegyen eleget.

Jobbik: Mindent vissza!

"Orbánék csak saját pénztárcájuk féltése miatt tették tönkre emberek tízezreinek életét a járandóságok egy részének hat éve tartó elvételével.  A Jobbik követeli, hogy azonnal adják vissza az elvett összeget azoknak a rászoruló polgároknak, akiket a kormány megkárosított 2012 óta zajló trükközésivel. Legyen teljes és visszamenőleges a kártalanítás!"

- olvasható a legnagyobb ellenzéki párt pénteki közleményében. Emellett azt is követelik, hogy a a kormány - ahogy megannyi ügyben már megtette -, kivételes eljárással nyújtson be a parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, amely igazságosan bánik a rokkantakkal és méltányos támogatást nyújt nekik. A kivételes eljárásnak hívott, a parlamentarizmust megcsúfoló mechanizmusról itt írtunk bővebben.

"Ugyan Orbán Viktornak a rokkant emberek életkörülményeinek javítása nem fontos és sürgető feladat, pusztán kormányzati akarat kérdése, hogy a rokkantnyugdíjasok helyzetét is ugyanolyan viharsebesen rendezi az Országgyűlés, amilyen tempóban kinyírták a lakástakarékok rendszerét."

- olvasható a Lukács László Gyögy által jegyzett közleményben
    

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
sss
2019. április 20. | 15:16
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.
1

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 

1
sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet

sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 

sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet

sss
2019. április 19. | 17:02
A helyi idő szerint 7 órakor kezdődő vitát az orosz tévétársaságok is közvetíteni fogják.