A CDU után a CSU elnöke is távozik a pártvezetői székből

A bajor tartományi választáson aratott pürroszi győzelem után a CDU szövetségesének a CSU-nak elnöke is távozik posztjáról. Horst Seehofer – Merkelhez hasonlóan – azt is közölte, közölte, közjogi tisztségét, azaz a belügyminiszteri széket megtartja.

Horst Seehofer távozik a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből – jelentette be a politikus személyesen hétfőn a szászországi Bautzenben. Elmondta, hogy még a héten tájékoztatja a nyilvánosságot pártelnöki munkássága befejezésének pontos időpontjáról.

„A változás hozzátartozik az élethez, az enyémhez is” – mondta, rámutatva, hogy több mint tíz éve vezeti a CSU-t. Hozzátette, hogy szövetségi belügyminiszteri tisztségét megtartja.

Seehofer minderről a szövetségi rendőrség új bázisának megnyitója alkalmából tett szászországi látogatásának margóján beszélt. Nyilatkozatát azzal indokolta, hogy lehetséges távozásáról számos meg nem erősített sajtóértesülés jelent meg a napokban – írja a magyar közszolgálati hírügynökség. A bajor pártvezető korábban azt közölte, hogy majd csak az új bajor tartományi kormány hivatalba lépése után ismerteti terveit jövőjéről. Az új bajor kormány névsorát hétfő délután hirdetik ki, a miniszteri eskütételt is délutánra tervezik a müncheni tartományi gyűlésben (Landtag).

A csak Bajorországban működő CSU-nál szinte a párt létének értelmeként tartják számon, hogy egyedül, koalíciós partner nélkül kormányozza a német tartományt. Horst Seehofer is úgy került a pártelnöki és a tartományi miniszterelnöki tisztségbe 2008 októberében, hogy a párt a néhány héttel korábban tartott Landtag-választáson több mint 40 év óta először nem szerzett abszolút többséget, és a kudarc miatt támadt forrongás elsöpörte a párt akkori vezetését.

Vezetésével a CSU visszaszerezte az abszolút többséget a 2013-as Landtag-választáson, de a 2014-es európai parlamenti (EP-) választáson és a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson jelentősen meggyengült, így Horst Seehofer elveszítette hatalma egy részét, arra kényszerült, hogy a miniszterelnöki pozíciót átadja párton belüli legfőbb vetélytársának, Markus Södernek.

A kormányfőváltást az idén márciusban hajtották végre, Horst Seehofer szövetségi belügyminiszterként folytatta kormányzati tevékenységét. Azonban a CSU nem szerezte vissza elpártolt híveit, és az október közepén tartott Landtag-választáson ismét elveszítette az abszolút többséget. Azóta egyre többen sürgették Horst Seehofer távozását a párt éléről. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.

Seehofer bukik - Manfred Weber lehet a CSU új elnöke?

A CSU ugyan megnyerte az egy héttel ezelőtti bajor tartományi választásokat, de koalíciós partnerre lesz szüksége a kormányzáshoz. Seehofer napjai valószínűleg meg vannak számlálva a párt élén - írja az Azonnali. Komoly változások lehetnek a CSU-ban. A párt bizalma megrendült a pártelnök-belügyminiszter Horst Seehoferben, ezt maga is érzi, már belengette lehetséges távozását, így megelőzhetné, hogy a tagság leváltsa.