A NASA kolonizálni akarja a Holdat, jövőre indulhatnak a rakományok, 2026-ban az emberek

Felgyorsulhatnak az események.

Az amerikai űrkutatási hivatal kilenc vállalattal egyezett meg egy olyan robotűrhajó kifejlesztéséről, mely képes leszállni a Holdra. A leszálló egységben a NASA teherrakományokat akar a Hold felszínére küldeni, a misszió már jövő évben elstartolhat. A cégek versenyezni fognak egymással, összesen 2,6 milliárd dollár értékű NASA megbízásokra pályázhatnak.

A NASA illetékese, Jim Bridenstine a következőket mondta: "a viszonylag kicsi és nem drága teherrakományok a CLPS (Commercial Lunar Payload Services) program keretében jutnak el a Holdra, ezeket fogják követni a hagyományos közepes és nagyszabású missziók."

A CLPS, magyarul kereskedelmi holdi teherszállítási szolgálat a NASA tervének azon része, amely 2023-ban amerikai űreszközöket állíthat Hold-körüli pályára és később űrhajósokat is szállíthat az égitestre. Az előzetes tervek szerint 1972 után újra embereket küldenek a Holdra, a Mars-expedíció előkészítéseként. Az űrállomást a 2020-as években építhetik fel, ami 2026-ra négy ember fogadására lesz képes.

A kiválasztott cégek:

  • Astrobotic Technology
  • Deep Space Systems
  • Draper
  • Firefly Aerospace
  • Intuitive Machines
  • Lockheed Martin Space - egyelőre csak modelljük van a Holdra leszállni képes nagyobb űrhajóról
  • Mastern Space Systems - 2020-ban tudnának a Holdra küldeni egy flottát
  • Moon Express - több különböző méretű és képességű leszálló egységgel rendelkeznek
  • Orbit Beyond - az űrhajójuk 2020-ra készen áll arra, hogy a Holdra repüljön

Sikeresen landolt az InSight-űrszonda a Marson

Itt írtunk arról, hogy új űrszondát küld az emberiség a Marsra, a délelőtti cikkben foglalkoztunk azzal is, hogy pontosan milyen eszközről van szó és mi a küldetése. A NASA élőben közvetítette a vezérlőt és befutott az első kép is a vörös bolygóról.