Nemzeti Vár- és Kastélyprogram: bár a pénz negyede már elfogyott, még egy műemlékkel sem végeztek

A 39 vár és kastély közül eddig csupán 7 rekonstrukcióját kezdték el, és még eggyel sem végeztek

Ahogyan portálunk is számos alkalommal írt róla, a kormány még 2015-ben indította meg a Nemzeti Vár- és Kastélyprogramot. Akkor mintegy 33 milliárd forintot szántak a régóta húzódó programra, ez az összes azonban mostanra 57,5 milliárd forintra kúszott fel. 

Ebből az összegből a tervek szerint országszerte 20 kastélyt és 19 várat – összesen 39 műemléket – restaurálnak.

Az elmúlt években lassan őröltek a bürokrácia malmai, ám annál gyorsabban emelkedett a program költségvetése, amelyből több mint 40 milliárd forint forrást az Európai Unió biztosít, körülbelül 17 milliárd forint pedig a hazai központi költségvetésből áll rendelkezésre. Egy-egy várra, és kastélyra másfél milliárd forintot lehet fordítani brüsszeli pénzből, a többlet kiadásokat hazai forrásból kell finanszírozni.

Véget érhet a térdig érő várak korszaka

Egy cikkben minden, amit a Nemzeti Vár- és Kastélyprogramról tudni érdemes.

Ugyanakkor az már most látszik, hiába a csaknem duplájára emelt keretösszeg, a 39 vár és kastély közül eddig csupán 7 rekonstrukcióját kezdték el, és még eggyel sem végeztek - írja a portál.

Noha a programot bonyolító NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. honlapján elérhető információk alapján három műemlék – Edelény, Sirok, és Ozora – esetében már megvalósult a rekonstrukció, ez csalóka, ugyanis ezeknek a felújítását egy korábbi uniós program keretében végezték, tehát nem részei az 57,5 milliárdos keretösszegnek.

A Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség felügyelete alatt működő társaság weboldaláról az is kiderül, hogy 7 kastély és vár helyszínén elkezdték már a felújításokat. Ám ezek restaurálására egytől egyig 2018-ban – csupán néhány hónapja – kötöttek szerződést a kivitelezőkkel közbeszerzési eljárások keretében. Idén tehát – mondhatni – felpörgött a Nemzeti Kastély- és Várprogram. Feltehetően nem véletlenül.

Figyelemre méltó ugyanis, hogy többször is előfordult, hogy az április országgyűlési választások előtt akkor jelentették be a restaurálásokat, és tették le az egyébként létező épületekhez az alapkövet, amikor még nem volt meg a munkát elvégző kivitelező. Ilyen volt például a tatai Eszterházy-, valamint a Majkpusztai Esterházy-kastély és kamalduli remeteség.

A lap számításai szerint ráadásul 7 kastély és vár felújítása összesen 16 milliárd forintba kerül majd, ezt felszorozva (tehát a teljes programra vetítve) már 80 milliárd forintos összeg jön ki.

A 24.hu a Miniszterelnökséghez fordult közérdekű adatigényléssel. Ebből kiderült, hogy mindeddig több mint 14 milliárd forintot költöttek el az 57,5 milliárdos keretből, miközben a 39 kastély és vár közül mindössze 7 műemlék felújítása indult el, 32 esetében pedig egy kapavágás sem történt.

Tehát az összeg negyedét elköltötték úgy, hogy a fennmaradó összegből további 32 épületet kell rekonstruálni. Ugyanakkor a tárca válasza szerint nincs ok az aggodalomra, szerintük a projektek előkészítése folyamatos és és azok megvalósítása egymástól eltérő ütemben zajlik. Habár azt írták, hogy folyamatosan indulnak el közbeszerzések, és kivitelezések, utoljára négy hónappal ezelőtt júliusban kötöttek kivitelezési szerződést.

A portál információi szerint egyébként nem csupán az országgyűlési választások miatt pörgették fel idén a felújításokat, s kezdtek el egyszerre 7 épületet rekonstruálni, hanem azért is, mert az Európai Unió is ellenőrzést tartott, illetve tart majd a program kapcsán.

(24.hu)