A nemzetközi sajtóban kiemelt téma az, ami Orbán „médiájában” alig

Vezető nyugati lapok és hírcsatornák a kormányellenes megmozdulásokról.

Nemzetközi sajtószemlén keresztül nézzük meg, hogyan tudósítottak a vezető nyugati lapok és hírcsatornák a vasárnap esti eseményekről.

CNN

A CNN az ATV videótudósítását átvéve arról számol be, ismét összecsapásokba torkollt a rabszolgatörvény elleni tiltakozás. A hírcsatorna kiemeli, a rendőrséggel akkor ütköztek meg a tüntetők, amikor „az állami televízió székházához érkeztek, és megpróbálták megostromolni azt”. A CNN megemlíti azt is, fotók és videófelvételek alapján a rohamfelszerelést viselő rendőrök könnygázt fújtak a tömegbe.

BBC

A BBC, melynek helyszíni tudósítója, Nick Thorpe a rendőrsorfal elől tudósított, arról ír, nagyjából tízezren vehettek részt a budapesti tüntetésen, melyet „az ellenzék által rabszolgatörvénynek címkézett új munkajogi törvény” ellen szerveztek. A brit hírcsatorna is beszámolt arról, hogy a tiltakozók menete a Parlamenthez, majd az állami televízió székházához vonult, s kiemeli, ez volt a legnagyobb tiltakozás azóta, hogy a törvényt a múlt héten elfogadták. Szintén tudósítanak arról, hogy a rendőrség könnygázt használt a tiltakozók oszlatására. Megemlítik, a vasárnapi demonstrációt szakszervezetek és diákok szervezték.

The New York Times

A The New York Times arról tudósít, több ezren vonultak Budapest utcáin „a kritikusok szerint a munkavállalók jogait szigorító és a demokráciát aláásó törvények” elleni tiltakozás negyedik napján. A demonstrálók kormányellenes jelszavakat skandáltak a fagypont alatti hidegben. Megemlítik, a „tömeg egyre dühösebb lett”, és azt kiabálták: „Elegünk van!”, valamint „Sztrájk! Sztrájk! Sztájk!” Az amerikai lap azt is írja, a tiltakozók a magyar politikai spektrum eltérő álláspontú résztvevői közül kerültek ki, külön kiemelve köztük a Jobbikot, amely „radikális jobboldali mozgalomként indult, és „azon dolgozik, hogy »néppárttá« alakítsa magát”.

Fox News

A Fox News hasonló tudósítást adott, azzal kiegészítve, hogy a hivatalos tüntetés befejezése után több száz tüntető vonult át a Dunán, „lezárva legalább két nagyobb közúti hidat”. Az egyik csoport szabad médiát követelve az állami televízió székházához vonult. Ugyancsak megemlítik, hogy a rendőrség az ellenőrzés fenntartása és a tömeg szétoszlatása céljából könnygázt vetett be, de letartóztatásról vagy sérülésről nincs hír.

The Wall Street Journal

A The Wall Street Journal Budapestet megütötték a rabszolgatörvény elleni tiltakozások című cikke ugyancsak tízezer fős tüntetésről ír, a negyedik napja tartó tiltakozások okaként pedig a 400 órás túlmunkát, illetve „Európa egyik legszókimondóbb nacionalista vezetőjét, Orbán Viktor miniszterelnököt” nevezi meg. A cikk alcíme is beszédes: „A szerdán elfogadott törvény lehetőséget ad a munkaadónak, hogy ragaszkodjanak a munkavállalók heti extra egy napnyi fizetett túlmunkájához.” Az üzleti lap a szakszervezeti molinó mögött vonuló tiltakozók tömegén túl kiemeli, a munkaadók jelenleg évi 250 túlórát kérhetnek alkalmazottaiktól, az új szabályozás ezt emeli 400 órára. Érdekes fordulata a gazdasági lap cikkének, mikor kiemeli: a kormány „megtagadta a külföldi munkavállalók behozatalát, helyette inkább a nyugdíjkorhatár növekedését tervezi, és megpróbálja felhasználni a helyi lakosság munkaerejét.” (A nyugdíjkorhatár emeléséről eddig még nem érkeztek hírek - a szerk.) Az üzleti lap cikke is megemlíti, hogy Orbán Viktor alig szólalt meg a tüntetések kérdésében, valamint hogy az állami televízió esti híradója, mely hosszasan foglalkozott a párizsi tiltakozásokkal, csütörtök este mindössze 30 másodpercet szánt a demonstrációkra. A szerző megjegyzi, a vasárnapi tiltakozás, melyet több kisebb is követett, új és eltérő kihívást jelent Orbán hatalmának, mivel – emlékeztet – a Policy Agenda felmérése szerint a magyarok 83 százaléka elutasítja az új szabályozást, és a szakszervezetek, melyek „csendben voltak Orbánnak a média vagy az egyetemek elleni” lépésekor, most „csatlakoztak a harchoz”.

Bloomberg

A Bloomberg magyar idő szerint ma reggel frissített cikkében azt emeli ki, a rendőrök könnygázt vetettek be, hogy távoltartsák a demonstrálókat az állami televízió székházától, miután az megtagadta az ellenzéki képviselők azon követelését, hogy élő adásban olvashassák be követeléseiket. Beszámolnak róla, hogy az ellenzéki politikusok az egész éjszakát a tévészékházban töltötték, megpróbáltak bejutni a hírstúdióba, és ezt a közösségi média segítségével élőben közvetítették. A lap megemlíti, hogy az ellenzéki követelések egyik pontja, hogy töröljék el azt a törvényt, mely szerint a munkaadók több túlórát kérhetnek az alkalmazottaktól. Ugyancsak kiemelik, hogy az elmúlt napok négy tüntetése közül „a dermesztő hideg ellenére a vasárnapi messze a legnagyobb volt”. A Bloomberg cikkében szintén felhívja a figyelmet arra a furcsaságra, hogy az állami M1 csatorna a migráció témájával indította hétfő reggeli híradóját, és később ugyan megemlítették a fővárosi tiltakozásokat, de „erősen az állítólagos törvénytelen vagy erőszakos motívumokra összpontosítva”.

(Címlap- és nyitókép: Béli Balázs/Alfahír)