Andy Vajna a halála előtti hetekben már nagyon beteg volt

Maga ment a kórházba, de ott összeesett.

Andy Vajna halálának oka kapcsán eddig szívinfarktusról lehetett hallani, most egy neve elhallgatását kérő barát arról beszélt a Story magazinnak, hogy komoly gondokkal küzdött a producer.

„Amikor találkoztunk, nem tűnt olyannak, mint aki komoly betegséggel küzd. Azt viszont elmondta, hogy az utóbbi időben megint rakoncátlankodni kezdett a szíve. Pár hete olyan rosszul érezte magát, hogy bement a kórházba, a folyosón összeesett, bent is tartották. Sokat beszélgettünk jövőbeni terveiről, úgyhogy kijelenthetem, egyáltalán nem készült a halálra. Az utóbbi időben még több támadást kapott, nagyon sok jelt mutatott arra, hogy lassan kezd körön kívül kerülni, és ez – bár igyekezett palástolni – komoly sebeket ejtett rajta."

Vajnának már két évvel ezelőtt azt mondta egy orvos, ha nem figyel a betegségeire és nem szokik le a szivarról, valamint kezd egészségesen étkezni, nem élhet már sokáig, de úgy tűnik, hogy a proucer nem fogadta meg ezeket, legalábbis a szivart biztos, hogy nem tette le.

„Cukorbetegsége miatt pár éve a lábát is meg kellett műteni, nehezen gyógyuló sebei sok problémát okoztak neki. Az elmúlt egy évben láthatóan tovább romlott az egészségi állapota. Úgy tudom, Münchenbe járt mindenféle kezelésekre, többek között vércserére. Fizikai állapota miatt már nem utazhatott Amerikába, a hosszú repülőút nagyon megviselte volna a szervezetét, Magyarországon pedig nem volt meg a szükséges orvosi háttér, amivel életben tarthatták."

(24.hu)