"A győri Audi-gyár munkásai nem csak magukért, de egy igazságosabb Európáért is harcoltak."

A német szakszervezet a debreceni BMW-gyárra is odafigyel majd.

Lemb szerint a győri audisok követelései több mint jogosak voltak, különösen az ott dolgozók teljesítményének és bérezésük fényében. Mint mondta: szolidárisak voltak a győriek követeléseivel, példaként a szakszervezet bajor szervezetének vezetőjét hozta, aki a nyilvánosság előtt is kiállt mellettük.

A szakszervezet magyarországi irodanyitásával kapcsolatban elmondta, egy újfajta transznacionális tevékenység részeként igyekeznek megosztani tudásukat és tapasztalataikat és segíthetik összekötni a helyi szakszervezetet az anyacég menedzsmentjével vagy üzemi tanácsával. Hozzátette: "Debrecenben is lesz közös dolgunk a Vasassal, ahol BMW-gyár épül. Ez ügyben már folytattunk is beszélgetéseket Magyarországon".

"Feltámadott a tenger" - dühösek és elszántak a győri Audi sztrájkoló dolgozói

"Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét?" - tették fel a kérdést az autógyár magyarországi vezetésének a sztrájkoló dolgozók keddi gyűlésén. A csütörtök óta tartó munkabeszüntetés már az ingolstadti és szlovákiai üzem működésében is fennakadásokat okoz, úgyhogy a menedzsmentnek tényleg ideje volna szembesülni a helyzettel.

"Nem hagyhatjuk, hogy a dolgozókat egymás ellen kijátsszák"

"A mi első számú célunk mindig a helyi munkavállalók élet- és munkakörülményeinek a javítása. Nem hagyhatjuk, hogy a telephelyeken dolgozókat egymás ellen kijátsszák. A feladatunk az, hogy a különböző országokban lévő munkahelyek egyaránt biztosítottak legyenek, és a szolidaritás elve szerint támogassuk egymást."

- mondta a lapnak Lemb. Mint mondta, nem a globalizáció ellen harcolnak, ezért nem is jutott eszükbe megakadályozni például a BMW áttelepülését, hanem azért, hogy "ne kizárólag a bérdömping jegyében hozzanak létre új gyárakat. A munkakörülmények legyenek mindenütt tisztességesek."

"Magyarország egy tesztüzem"

A német szakszervezeti vezető szerint Magyarország az egyike azon európai országoknak, amelyek a legolcsóbb bérekkel vonzzák a cégeket. Szerinte emellett a magyar kollégák érdekérvényesítő képessége lényegesen korlátozottabb, mint például a németeké. A győri és kecskeméti irodák ezért is foglalkoznak kiemelten azzal, milyen jogai és lehetőségei vannak a magyar szakszervezeteknek és üzemi tanácsoknak. 

"Magyarországon jelentősek a jogi hiányosságok a megfelelő képviselet, az információhoz jutás és a döntésekbe való beleszólás terén. Ezen okokból is kritizáljuk a tavaly decemberben megszavazott úgynevezett rabszolgatörvényt. A jogszabály következményeit elfogadhatatlannak tartjuk."

Lemb értékelése szerint Európa szempontjából Magyarország egy tesztüzem. "Azt látjuk, hogy ha az adott politikai konstellációt kihasználva a hatalom eltörölhet minden létező gátat, akkor annak a szociális jogok is áldozatul esnek. A győri Audi-gyár munkásai ilyen téren nem csak magukért, de egy igazságosabb Európáért is harcoltak."

Vége: megállapodtak az Audi sztrájkolóival

Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről. A szakszervezet Facebookon közölte az eredményt egy táblázatban: Eszerint sikerült kiharcolniuk a 18 százalékos béremelést, ami minimum 75 ezer forintot jelenthet. A cafeteria 400 ezer forint lesz 2019-ben és 2020-ban is, valamint változott a lojalitás-bónusz is, ami a munkaévek számával időarányosan növekedik.