Pornó és cukorka, avagy Michael Jackson tragédiája

Miután végignéztem a ’Leaving Neverland’ (Neverland elhagyása) című dokumentumfilmet, amelyben az egykor körülötte élő, általa felkarolt gyermekek közül ketten ismét pedofíliával vádolják a pop királyát, bámultam magam elé és cikáztak a gondolatok a fejemben. Végül arra jutottam, hogy már nagyon rég hallottam ennél összetettebb történetet, ha egyáltalán hallottam valaha. A szereplők közül mindenki megérne egy pszichológiai mélyelemzést, így nem ígérem, hogy rövid leszek, de megpróbálom a legteljesebb képet adni Michael Jackson tragédiájáról. Hiszen azt valószínűleg már sosem fogjuk megtudni, hogy a pedofíliavádak igazak-e vagy sem, de bármi is történt valójában, abban biztosak lehetünk, hogy minden idők egyik legnagyobb sztárját míg egyik kezével a ragyogó csillagok közé emelte, addig a másikkal a démonoktól hemzsegő sötétségbe taszította az élet.

Mielőtt belevágnánk a témába, áldozzunk pár sort a műfajnak is. Azt hiszem, a dokumentumfilmek terén most kezdett el pislákolni annak a nagy minőségváltásnak a fénye, ami néhány éve a sorozatgyártásban is megjelent, amikor a főszerepekben egyre nagyobb hollywoodi sztárok tűntek fel. Tavaly már maga Julia Roberts is nagyobb eséllyel indult a Golden Globe sorozatszekciójának jelöléséért, mint a filmesért. Most pedig még csak két hónap telt el az évből, de már a második olyan dokumentumsorozatot kapjuk, aminek részletességén, felépítésén, dramaturgiáján csak ámulunk és bámulunk. Persze a témaválasztás is nagyban hozzájárul, hogy mind a Ted Bundyról, mind a Michael Jackson áldozatairól szóló doku odaláncoljon a képernyő elé.

Black or white

Michael Jackson életében is megosztó figura volt. Míg a világ egyik fele megőrült érte és a négy fal közt a moonwalkot gyakorolta, addig sokan, főleg az idő előrehaladtával fura szerzetként tekintettek rá. Metamorfózisa és a gyerekekhez fűződő bizarr viszonya is megannyi pletykának biztosított táptalajt. Mindezidáig úgy tűnt, hogy ezek nem tudják lerombolni Jackson szobrát, hiába kellett életében kétszer is bíróság elé állnia gyermekmolesztálás gyanúja miatt, egyszer sem találták bűnösnek és még a számtalan plasztikai beavatkozásról szóló pletyka is hamisnak bizonyult a boncolási jegyzőkönyv tükrében.

A pop királya ezzel a bizonyítvánnyal távozott immár 10 éve az élők sorából, ám az évforduló közeledtével egykori gyerekbarátai jelentősen átírhatják Jackson örökségét.

Az énekes szexuális zaklatásairól szóló dokumentumfilm bemutatójának közeledtével a külföldi sajtó a szereplők miatt azonnal megkérdőjelezte annak hitelességét, míg Jackson rajongói demonstrációkkal és fenyegetésekkel reagáltak az ismételt vádak hallatán. Méltán gurulhattak dühbe, hiszen a most ellene valló Wade Robson és James Safechuck korábban több társukkal együtt eskü alatt vallották, hogy nem igazak a szexuális zaklatásokról szóló vádak. Épp ezen vallomásoknak és persze a bizonyítékok hiányának segítségével sikerült a sztárnak egy kifejezetten konzervatív esküdtszék előtt tisztára mosnia a nevét. Ráadásul az sem segített az interjúalanyok megítélésén, hogy Robson azután ismerte el a molesztálások tényét, hogy a Jackson-család nem őt választotta az énekes dalain alapuló Cirque du Soleil show rendezőjének, mikor karrierje épp mélypontra jutott és anyagi gondjai is akadtak.

Ezek tudatában nehéz volt előítéletek nélkül leülni a képernyő elé. Nem azt gondolni, hogy a négyórás ’mozi’ csupán kapzsiság motiválta hazugság. A sokkoló történeteknek, a nyers, minden részletbe belemenő megfogalmazásnak köszönhetően azonban

a film végére azt hiszem, tényleg hardcore rajongónak kell lenni ahhoz, hogy ne győzzön meg minket arról, hogy Michael Jackson pedofil volt.

És ezzel sikerült is egy borzasztóan ingoványos talajra érkeznünk, egyben megértenünk, hogy miért keltett akkora indulatokat a film. Hiszen adott egy éppen pénzhiányában megvilágosodott ifjú és sorstársa, akik elmesélik a saját történeteiket. Az ezekben elmondott dolgokat senki nem látta, hallotta és még ők maguk is tagadták, a másik fél pedig már nincs abban a helyzetben, hogy egy másik szemszögből világítsa meg a dolgokat. Igen, nagyon jó színésznek kell lenni ahhoz, hogy hiteles legyél, de dollármilliókért kiből ne válhatna néhány órára remek színész.

Persze azt sem állítom, hogy ezek a történetek nem igazak, csupán annyit, hogy a megrendítő, profin kivitelezett dráma ne vakítson el minket gondolkodás nélkül, hiszen évekig tartó nyomozások és bírósági tárgyalások mondanak ellent neki, amikben persze nem zárható ki, hogy a vagyonos sztár valamilyen módon befolyásolta a végeredményt. Szóval, ahogy a bevezetőben is említettem, összetett a téma.

„Azzal a turnéval kezdődött a szexuális párkapcsolatunk”

A filmnek mindemellett nem lehet felróni, hogy nem szerepelnek benne ellenvélemények. Dan Reed ugyanis a titkon pedofil poplegenda történetét akarja elmesélni, amibe nem fértek bele azok, a mára negyvenes éveikhez közeledő egykori gyerekbarátok, akik a mai napig tagadják, hogy Jacksonnak bármilyen szexuális devianciája lett volna. Tegyük hozzá azt is, hogy nem törvényszerű, hogy minden kis barátjával ugyanolyan viszonyt alakított ki a sztár.

Akinek személye bár összetettebbé teszi a történetet, kicsit olyan, mint a somlói galuska a finomfőzelék menüben. Utóbbit nem vennénk meg magában, de a desszert máris csábítóbbá teszi. Jackson is ’csábítóbbá’ teszi a valójában a gyermekkori szexuális abúzus természetéről és annak lelki feldolgozásáról szóló művet. Ami ebből az aspektusból vizsgálva valódi remekmű.

A történet kiindulópontja semmiben sem különbözik az általános pedofiltörténetektől, amik a legtöbb esetben papokról vagy edzőkről szólnak, akik törődnek a gyerekekkel, bizalmi viszonyt alakítanak ki velük és egyfajta szülő/vezető/isten szerepet betöltve kezdenek el szexuálisan is közeledni hozzájuk.

A 80-as években, ahogy megannyi kortársuk számára, Wade Robsonnak és James Safechucknak is Michael Jackson maga volt az Isten. Robson egy ponton így is nyilatkozik róla:

„Olyan volt, mintha Isten kiválasztott volna. Minden, amit mondott szentírás volt.”

Ezután nem meglepő, ha azt mondom, hogy a sztár úgy manipulálta az érte rajongó, sőt belé szerelmes kisfiúkat, ahogy csak akarta. Elkezdte őket a családjuk ellen hangolni és már nagyon korán bebiztosította magát, hogy a gyerekek ne meséljenek arról, mi folyik a zárt ajtók mögött. Azt mondta, hogy nem szabad beszélniük az érzéseikről, mert az emberek nem értenék meg és életük végéig börtönbe zárnák mindkettőjüket. Robson azt állítja, annyira beleégett a fejébe ez a mondat, hogy később a hamis tanúzásokra is főként az vitte rá, hogy nem akarta Michaelt börtönben látni.

A fiúk a kedvében akartak járni, hogy pontosan mivel, azt inkább nem részletezném, aki bírja, az nézze meg a tabudöntő filmet, ahol elmondják, hogy Neverland nemcsak cukorkával, hanem pornóval is bőven szolgált és a már érett férfiak minden apró momentumot felidéznek a Jackoval töltött évekből. Talán Safechuck egyik legsokkolóbb monológjának zárósorai megmutatják, hogy mennyire nyersen is mutatja be az alkotás a történteket:

„betegesnek tűnhet, de amikor egy kapcsolat elején jár az ember, sokszor szexel.”

A legszomorúbb és megdöbbentőbb, hogy ez a gyerekek számára eleinte nem is volt rossz élmény. Természetesnek vették, hogy Jacksonnal így fejezik ki egymás iránt érzett szeretetüket, sőt később, mikor a férfi új barátai miatt hanyagolni kezdte őket, a féltékenység jelei is megmutatkoztak a fiúkon, például, ha a sztár nem velük zárkózott be a fürdőszobába.

És éppen ezért várhattak harminc évet azzal, hogy elmondják a történetüket.

A kedves gesztusokba csomagolt gyermekmolesztálás pszichológiája ez. Az ember nem képes teljesen rossznak látni azt, amit átélt, mert közben jó élményei is fűződnek hozzá és végtelen lojalitás köti az őt bántalmazó, de egyben szeretett személyhez. Robson még ma is úgy nyilatkozik, hogy nem tudja elképzelni, mi lehet az oka annak, hogy a közte és Jackson között történteket nem képes úgy elítélni, mint azt, hogyha valakiről kiderülne, hogy az ő gyermekét molesztálja.  

A férfinek a premier után egy találó mondatban sikerült összefoglalnia a gyerekkori szexuális abúzus lényegét:

„Megértem azokat, akik nem hiszik el, mert nem olyan régen, bár megtörtént velem, én sem tudtam elhinni.”

They don’t care about us

A legnagyobb kérdés, hogyan kerülhettek ezek a gyerekek Michael Jackson birtokára, szobájába, ágyába 7-10 évesen. Miért nem zavarta a szülőket, hogy gyermekük egy felnőtt férfival több időt tölt mint bármelyik barátjával? Hogy az minden egyes nap keresi a társaságukat? Hogy napi akár nyolc órát is képes telefonálni a hét éves fiúkkal?

Itt jön a képbe Michael Jackson, a popikon, a világsztár és a rajongók viszonya.

A gyermekek szülei átlagos, hétköznapi emberek voltak, akiket szó szerint elvakított a pénz és a csillogás. Egy szupersztár azt ígérte nekik, hogy egyengeti gyermekük útját, mindent megtesz értük, miközben szüleik is élvezhetik a sztárság minden előnyét.

Ráadásul úgy érezhették, hogy Jackson nem idegen számukra, ahogy minden rajongó azt gondolja, hogy ismeri rajongásának tárgyát. Ugyan személyesen nincsenek jelen az életükben, de figyelemmel kíséri azt, így részükről egyfajta ismertség, kötelék alakul ki. Márpedig ki gondolta volna egy olyan emberről, aki a világ szeme előtt nőt fel, aki a korra nem jellemző módon súlyos társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet, akiért Diana hercegnőtől az amerikai elnökig mindenki rajongott és dollármilliárdokat adományozott a gyermekek jólétére, hogy nem megbízható.

Robson és Safechuck szülei biztosan nem, sőt a sztár gyermeteg jelleme miatt az édesanyáknak nem kellett sok idő, hogy fiúkként tekintsenek rá, amire Michael még rá is erősített azzal, hogy többször hangoztatta, mennyivel boldogabb a családjuk körében, mint a hírességek között.

A szülők, bármily furcsa is külső szemmel, mikor magukra hagyták gyermeküket a 30 év körüli férfival, nem láttak benne semmi különöset, akkor sem, mikor a fiúk már éjszakákat töltöttek el a sztár hálószobájában.

Eleinte ugyan még volt, hogy egyikőjük az ajtónál hallgatózott vagy a másik nem engendte, hogy hétéves fia nélküle maradjon ott hetekre Jackson birtokán, de a gyanakvás, a félelmek hamar elillantak.

Robson anyja végül elhagyta a férjét és Ausztráliában élő családját, hogy Amerikába vigye a fiát és persze magát Jackson mellé. Bár a család tragédiáját nem kenném teljes egészében a popkirály számlájára, de szívbemarkoló, ahogy a gyerekek elmesélik, hogy apjuk teljesen szétcsúszott a család felbomlása után és mikor legnagyobb fia is követte testvéreit Kaliforniába öngyilkosságba menekült. Wade Robsont pedig ez sokkal kevésbé rázta meg érzelmileg, mint később zaklatója távozása.

Mindezek ellenére és annak tudatában, hogy Jackson mit tett a fiaikkal, az asszonyok a film végéig csillogó szemmel és látható szeretettel beszélnek róla. Az ambivalens érzések továbbra is élnek bennük és bár elismerik felelősségüket, valahol magukat is áldozatnak tekintik. Ami igaz is,

ebben a történetben ugyanis mindenki áldozat, szerintem még maga Michael Jackson is.  

Pán Péter és az elveszett fiúk

Az viszonylag köztudott volt, hogy Jacksonnak elég hányattatott gyerekkor jutott. Édesapja nemcsak haszonszerzésre használta gyermekeit, hanem rendszeresen bántalmazta is őket. Mindennaposak voltak a verések, az egyik lánytestvér szerint több gyerekét meg is erőszakolta, miközben döbbenetes szakmai perfekcionizmust várt el tőlük. A legkisebb fiúként Michael már sztárok között, rivaldafényben nőtt fel, ami még a felnőtteket is könnyen megszédíti, hát meg egy abúzált gyereket. Az egyre nagyobb hírnévre szert tevő fiúnak ráadásul a külsejével kapcsolatos kritikákkal is meg kellett küzdenie, a pubertás korba lépve eltűntek bájos gyermeteg vonásai, és ha ez nem lett volna elég egy ritka bőrbetegség is kínozta, ami huszonéves korában egyre inkább szétterjedt a testén. Zárt ruhái, az elhíresült fehér kesztyű mind azért voltak, hogy elfedjék a pigmenthiányos foltokat, így elég volt csak az arcot sminkelni. A vertiligo következtében végül karrierje derekára teljesen kifehéredett a bőre.

Képzeljük csak el, milyen önképe alakulhatott ki egy olyan embernek, akit nem kezeltek gyerekként, otthon szigor és agresszivitás várta, miközben ismeretlen emberektől végtelen szeretetet kapott. Mennyire tudja megőrizni az identitását valaki, aki szegény afroamerikai fiúból milliárdos fehér férfivé válik. Mindehhez pedig hozzájön az is, ha lehet hinni Jackson egykori orvosának, hogy a sztárnak hangja megőrzése érdekében apja hormoninjekciókat adatott kiskorában, ami ki tudja, hogyan hatott a gyermek szervezetére.

Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy miközben a tizenháromszoros Grammy-díjas énekes dalaival az egész világot meghódította, szabadidejét egy mesevilágban akarta tölteni, ahol kedvesség és nevetés veszi körül, hogy kétségbeesetten keresett egy normális családi légkört, amiről valószínűleg szíve mélyén végig tudta, hogy nem pótolhatja elveszett gyerekkorát.

Pán Péter meséjének mintájára felépítette hát Disneylandet is megszégyenítő Neverland nevű birtokát, ahova rendszeresen hívott hátrányos helyzetű vagy beteg gyerekekből álló csoportokat. A világot járva pedig milliárdokat adományozott főként gyermekeket segítő alapítványoknak. Ebbe a képbe teljesen belefért, hogy a traumatizált gyermekkor miatt normális kortárs kapcsolatokat kialakítani nem tudó sztárnak kis barátai lettek, akiknek egyszerre volt apjuk, mentoruk és testvérük, ha pedig hinni lehet a történeteknek szeretőjük is.

Bármit is rejtenek Neverland falai, az biztos, hogy Michael Jacksont is tönkre tették. Ha valóban gyermekeket molesztált, akkor annak súlyát egész életében a vállán kellett viselnie és a történetek most azt a birodalmat is összedönthetik, amit vérrel-verítékkel épített fel. Ha azonban mégis ártatlan, akkor már életében meg kellett birkóznia azzal, hogy a világot akármennyire is szeretné, nem tudja jobbá tenni, mert a kapzsiság és az emberi gyarlóság mindenhol felüti a fejét, és az emberek a rosszat mindig könnyebben elhiszik valakiről, mint a jót.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás

Friss

Olyan súlyos az utasok helyzete, hogy azonnal ki kellene kötniük.