A jobbikos Csányi Tamás feljelentést tett, valamint lemondatná a fideszes Pócs Jánost

Pócs János

Ahogy ígérte, feljelentetést tett a fideszes Pócs János „kazánvideós” ügyében Csányi Tamás, a Jobbik képviselője. Az ellenzéki honatya szerint a fideszes képviselő magyarázata „teljesen hiteltelen, átlátszó”, az eset miatt Pócsnak le kellene mondania mandátumáról.

Immár több mint 113 ezren látták azt a Herbál Realityn kiszivárgott videót, melyen Pócs János fideszes országgyűlési képviselő egy kazánba zár egy cigány származású férfit, égő papírt dob mellé, majd rázárja a kazán ajtaját. Később Pócs elismerte, valóban ő szerepel a videóban.

Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, ahogy hétfői parlamenti felszólalásában ígérte, az ügyben feljelentést tett ismeretlen tettes ellen közösség elleni erőszak, valamint személyi szabadság megsértése miatt. A politikus azt kéri a nyomozó hatóságoktól, derítsék ki, történt-e bűncselekmény. Egyúttal pártja nevében felszólította a Fideszt, Pócsot hívják vissza mandátumából, bár – vélte – az lenne a legetikusabb, ha képviselőtársa bocsánatot kérne és maga mondana le a képviselőségről.

Csányi emlékeztetett: a hétfői ülésnapon azonnali kérdést intézett (volna) Orbán Viktor miniszterelnökhöz az ügyben. A kormányfő helyett válaszoló Varga Mihály azonban azt mondta,

a felvétel nem szerencsés.

A jobbikos honatya szerint ez a válasz a magyar társadalom számára édeskevés, várják és elvárják a máskor olyan érzékeny Fidesz érdemi reagálását. Csányi úgy véli,

sunnyogás nem túl elegáns magatartás, és nem is a bátrak sajátossága.

Emlékeztetett: fordított esetben a Jobbikkal kapcsolatos, titokban készített, majd célirányosan vágott videókról kormánypárti képviselők „kétségbeesést mímelve” kérdezik az államtitkárokat, minisztereket.

Ez a videó azonban nem utólag vágott felvétel, ennek elkészítését Pócs János sem tagadta – húzta alá a jobbikos képviselő.

Ennek ellenére kormányoldalon mindenki készséggel elfogadja Pócs „teljesen hiteltelen, átlátszó” magyarázatát,

mely szerint a felvételen szereplő ember a barátja volt, és ő maga kérte az elkészítését – mondta Csányi, hozzátéve: a férfi rokonai hangosan kérték ki maguknak a felvételen láthatóakat. A képviselő szerint a fideszes képmutatás, álszent attitűd elfogadhatatlan.

Az ügyben egyébként az Országos Roma Önkormányzat is megszólalt, akik ugyancsak felszólították a fideszes politikust, hogy mondjon le képviselői mandátumáról.

Az Országos Roma Önkormányzat lemondásra szólította fel Pócs Jánost | Alfahír

Az elmúlt napokban újra körbejárta a magyar médiát egy régi videó, amin Pócs János fideszes honatya - akkor még önkormányzati képviselőként - azzal viccelődik, hogy felgyújtja egy cigány alkalmazottját. Pócs a 444-nek elismerte, hogy ő hallható videón, szerinte az azóta elhunyt férfi kérésére készítették ezt, de csak viccnek szánták.

Pócs Jánosnak nem ez az első botrányos ügye. Még 2017 telén posztolt a Facebookra egy képet egy disznóölésről, ahol a leölt állatra a Fidesz első számú közellenségének, Soros Györgynek a nevét kaparták rá.

Pócs János és a soros disznó esete | Alfahír

A fideszes képviselő ezzel a szöveggel posztolta az alábbi képet:A jásziványiak az imént küldték ezt a fotót az erdélyi testvértelepülésükről.Ott már egy disznóval kevesebb van...:) Jó étvágyat!Önök is érzik az áthallásokat? Nem véletlen, egy Soros György elleni kampány közepette.

Közvetlenül a választás előtt pedig egy olyan videó került napvilágra, ahol a fideszes politikus egy kiskorú lányt „fűz” nem kicsit illuminált állapotban.

Durva videó: Pócs János fideszes jelölt tök részegen fűz egy fiatal, nagymellű lányt | Alfahír

A felvételt egy ismeretlen személy töltötte fel a Youtube-ra, János Pócs felhasználónévvel. Ezután a videóra a 444.hu hívta fel a figyelmet. A lap úgy tudja, a felvétel még 2009-ben készült a Pócs-család tulajdonában álló Éden Büfében, ahol „idénymunka-záróbulit" tartottak.A felvételen Pócs Jánost egy fiatal lány kérdezi arról, hogy milyen dolog kiskorúakat itatni.

A mostani, kazános esetet Balogh Gábor kollégánk értékelte publicisztikájában, melyet itt olvashatnak el:

A kazánba zárt ember üzenete | Alfahír

Pócs János kazános videója kapcsán a teljesen jogosan felháborodott közvélemény első reakciója a rasszizmus elleni tiltakozás volt - holott, amit itt látunk, az annál is sokkal rosszabb.