Pócs János kazános videója kapcsán a teljesen jogosan felháborodott közvélemény első reakciója a rasszizmus elleni tiltakozás volt – holott, amit itt látunk, az annál is sokkal rosszabb.
Egy magyar országgyűlési képviselő kazánba zárt egy embert, majd alá is gyújtott. Erről pedig felvétel is készült, amely nyilvánosságra került. Ez nagyjából Kanadától Malawiig, minden, a civilizációtól akár csak megérintett országban minimum az érintett politikus közéleti pályafutásának végét jelentené, de jó eséllyel börtönbe is kerülne. Nálunk ezt Pócs elintézte azzal, hogy "tréfa", és "ugratás" volt, a miniszterelnök nevében a gyomorforgató történetet számon kérő parlamenti felszólalásra válaszoló pénzügyminiszter meg annyival, hogy "nem szerencsés" a felvétel. Oszt' jónapot.
A hatalom országos és helyi érdekű kiszolgálóinak sátáni cinizmusa joggal döbbentett meg mindenkit, aki nem vált még reménytelenül pszichopatává ebben az országban – ám a rasszizmust kiáltó tiltakozók is csupán egy facsemetét rugdosnak, amelytől nem látják az erdőt. A felvételen ugyan elhangzik, hogy a politikus "haragszik a cigányokra", és mindannyiukat "el akarja égetni" - így alappal vélhetjük úgy, hogy a saját környezete fajgyűlölőként tartja nyilván. Ám Pócs Jánossal ennél sokkal nagyobb baj is van.
A videóból kiderül, hogy a szerencsétlen áldozat azért került a kazánba, mert "megivott egy féldecit", vagyis feltehetően ittasan ment dolgozni, Pócs pedig azért bűntette meg halálos fenyegetéssel, hogy legközelebb ez ne forduljon elő. Vagyis olyat tett, amit az ember az alkalmazottjával, de még a cselédjével szemben sem tesz.
Amikor számon kérték, a képviselő azt mondta, a kazánba zárt férfi "a barátja" volt, és ez csak vicces hecc volt, semmi más. A legtöbben szánalmas magyarázkodásként legyintettek Pócs szavaira, pedig simán lehet, hogy nem hazudott – és ettől igazán rettenetes ez a történet. Hiszen Shelbyék fia is barátjának tekintette Tamás bátyát, igaz ő minden bizonnyal soha nem alázta és félemlítette volna meg őt. Azt azonban jól tudjuk, hogy az ókori Rómától a 19. századi Alabamáig számtalan rabszolgatartó érezte őszintén úgy, hogy a rabszolgáival baráti viszonyban van. És ezzel együtt volt meggyőződve arról is, hogy a világ legtermészetesebb dolga, ha a tulajdonaként bánik emberi lényekkel. Ismerjük Fábri zseniális filmjéből, az Ötödik pecsétből Tomóceusz Katatikit, aki kizsigereli, megkínozza és megcsonkítja Gyugyut, a rabszolgát, de minden este nyugodtan alussza az az igazak álmát, mert eszébe sem jut, hogy egy gazember.
Magyarország igazi mélységes szégyene pedig nem az, hogy egy ilyen társadalmi veszélyes hulladék beteheti a lábát az Országházba, még csak nem is az, hogy a lebukása után is maradhat ott - hanem az, hogy nincs egyedül. Majd' minden falura jut egy pócsjános, egy saját közösségének zsírján belet eresztett, rengő tokájú, iszamos tenyerű helyiérdekű ültetvényes. Aki a faluban, a városban, a megyében élet-halál ura, aki előtt cipőjükre szegezett tekintettel állnak meg a neki kiszolgáltatott rabszolgák. Akikkel a világon bármit és annak az ellenkezőjét is megteheti, és, ha minden tolerálható határon túlmennek, a jegyző, a polgármester, de sokszor még a rendőr is levett kalappal kéri meg őket, hogy legközelebb óvatosabban legyenek rohadékok.
A borzalmas felvételen látható szerencsétlen munkás már elhunyt. Mi azonban tartozunk annyival neki, hogy nem elégszünk meg a konkrét eset elítélésével, az egy darab lebukott rabszolgatartó felelősségre vonásának követelésével, és az ideológiavezérelt rasszistázással sem.
Nem csak meghallani, de megérteni is kötelességünk, hogy ráébredjünk végre: abban a kazánban sok százezer honfitársunk nyomorog és retteg a holnaptól. És, ha nem szabadítjuk onnan ki őket, az a kazán előbb-utóbb fel fog robbanni.