Még több munkakörbe jöhetnek vendégmunkások

Még több munkakörbe jöhetnek vendégmunkások

A tavalyi 108 után idén már 129 foglalkozási körben lehet harmadik országból érkezett állampolgárt alkalmazni külön engedély nélkül – derül ki a Hivatalos Értesítőben megjelent pénzügyminiszteri közleményből.

Így például ettől az évtől már engedély nélkül lehet külföldi vendégmunkást alkalmazni stewardessként, szemétgyűjtőként, utcaseprőként, árufeltöltőként vagy épp sertés-, szarvasmarha-, ló-, juh- vagy baromfitenyésztőként, holott ezek a szakmák tavaly még magyar (és más uniós) állampolgároknak voltak fenntartva.

A gazdasági szakportál kiemeli, az utcaseprő, szemétgyűjtő foglalkozási kör bekerülése annak tudható be, hogy Orbánék a munkaerőhiány mérséklése érdekében elkezdték visszafogni a közfoglalkoztatási programokat, ahol a munkanélküliek zömében szaktudást nem igénylő munkaköröket láttak el. Az önkormányzatok a közfoglalkoztatás szűkítése miatt most már több esetben is arra panaszkodnak, hogy ezeket a feladatokat nincs ki ellássa: egyrészt a hadra fogható munkaerőt elszipkázza a versenyszféra, másrészt pedig nem vehetnek fel annyi közmunkást, mint korábban. Ennek fényében pedig még érthető is, miért teszi lehetővé a kormány ukránok vagy szerbek utcaseprőként való foglalkoztatását engedély nélkül.

Mint arról korábban az Alfahír is beszámolt, a 2018-as 55 ezer után az Orbán-kormány idén 57 ezerre emelte az EU-n kívülről érkező vendégmunkások keretszámát, akik közt kiemelkedő számban vannak az ukrán vendégmunkások.

 

 

Akad még melós Borsodban, de inkább 3000 törököt hoznak | Alfahír

Háromezer, nagyrészt török vendégmunkással vágnak bele egy állami beruházásba Tiszaújvárosban. Szinte teljes titokban konténervárost építenek az elszállásolásukra.

Kecskemétre is jöhetnek az ukránok? | Alfahír

A nyugatra való kivándorlás miatt hazánkat sújtó munkaerőhiány felszámolására az ország egyre több pontjára hívnak be ukrán és más külföldi vendégmunkásokat dolgozni. Helyiek szerint félő, hogy Kecskemét sem lehet ezalól kivétel.