Kecskemétre is jöhetnek az ukránok?

munkások

A nyugatra való kivándorlás miatt hazánkat sújtó munkaerőhiány felszámolására az ország egyre több pontjára hívnak be ukrán és más külföldi vendégmunkásokat dolgozni. Helyiek szerint félő, hogy Kecskemét sem lehet ezalól kivétel.

A magyarországi Mercedes-gyárnak is otthont adó város egyszerre több nagyberuházást is folytat. Új campust kap a néhai Miskolci Főiskolát és Szolnoki Főiskolát magába foglaló Neumann János Egyetem, melynek épületei közül ezidáig egyet húztak fel. Eközben az új egyetemi részlegen túl felújítás alatt van a kollégiumot körülölelő katonai laktanya több épülete is, a romos házakat egymás után szigetelik le a munkások – a kérdés az, hogy milyen munkások, és milyen céllal.

Helyiektől azt hallottuk, egyre nagyobb a félelem amiatt, hogy Kecskemétre is ukrán bevándorlók érkezhetnek, a gyanú szerint az új egyetemi épületek kivitelezéséből a vendégmunkások már most kivehetik a részüket. Mi több, egyes hangok szerint félő, hogy a felújított laktanya sem a környezethez illeszkedő új lakóparkok egységét szolgálja majd, hanem a később ideérkező vendégmunkásoknak adhat otthont, mint munkásszálló. Pedig látszik, hogy a város ebbe az irányba terjeszkedik: vadonatúj bölcsőde fekszik a tégláig levert, korábban szovjet célokat szolgáló építmények között.

Úgy tudjuk, a helyzet tisztázása érdekében a Jobbik már beadott egy közérdekű adatigénylést a campus építésével kapcsolatban, melynek válaszára jelenleg is várnak.

Kétségkívül jogosnak tűnik a vendégmunkásokkal kapcsolatos aggodalom, hiszen míg a hazai gazdaság gyengesége miatt több százezer dolgozó hagyta el Magyarországot, az így felszabaduló munkaterületeken érdemi átképzési rendszer nélkül hosszútávú piaci igény mutatkozhat a külföldi vendégmunkásokra. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján pedig a kormányt láthatóan nem aggasztja, hogy bevándorlásellenes retorikája közepette tízezrével érkeznek az országba magyarul akár egy szót sem beszélő munkások.

Nemrég Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője nyújtott be egy törvényjavaslatot, mely előírná, hogy az itthon működő cégek legfeljebb 10 százalékban alkalmazhatnának külföldieket, és az alapfokú magyar nyelvvizsgát tőlük is meg kellene követelni. Amikor a politikus március elején jelképesen a kecskeméti Mercedes-gyár előtt tartott a „Magyar kvótáról” sajtótájékoztatót, azt zavaros kifogásokkal előálló biztonsági őrök zavarták meg.

Az N1TV riportja Kecskemétről:

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A pénzintézet nyugdíjbiztosítottjai között több mint 6 százalékkal nőtt a 35 év alatti fiatalok aránya.
László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke beszélt az Alfahírnek a rabszolgatörvényről.