Augusztustól jön az éjszakai repülési tilalom Ferihegyen

Tarlós, Palkovics
MTI/Mónus Márton

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden sajtótájékoztatón.

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól biztosan működik majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek - mutatott rá.

Palkovics László közölte, hogy szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, valamint az érintett lakosság számára újból meghirdetik az ablakszigetelési programot.

(MTI)

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton
1
sss
2019. május 20. | 12:50
Az izraeli kampánytanácsadó korábban arra tett javaslatot, hogy az MSZP és a Fidesz induljon közös listán.
1
sss
2019. május 20. | 12:15
Az EU egy rendelettel létrehozta az Európai Munkaügyi Hatóságot, egy irányelvben pedig lefektette az átlátható és kiszámítható munkafeltételek szabályait. Balczó Zoltán közölte, a Jobbik az Európai Parlamentben ennek a szociális pillérnek a továbbépítésében kíván aktívan közreműködni.