Áder aláírta az iskolarendszer szétcincálását

iskola, oktatás

Áder János államfő aláírta a köznevelési törvény módosítását – írja a Mérce a Parlament honlapján fellelhető állapotra hivatkozva.

A módosítás érinti az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását is. Így

  • megszűnik a magántanulói státusz, ami nehéz helyzetbe hozza a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeket,
  • címen megszűnik a tantestület és az egyéb iskolai dolgozók, diákönkormányzatok és szülők véleményezési joga az iskolaigazgató választással kapcsolatban,
  • a hároméves kortól kötelező óvodába járás alól csak négyéves korig kaphatnak felmentést azok a gyerekek, akiknek a szüleik ezt kérelmezik,
  • az egyébként csak szóbeli értékelést alkalmazó iskolákban is kötelező lesz a félévi és év végi teljesítményt osztályzattal is minősíteni,
  • a pedagógusjelöltek nyelvvizsga nélkül is megkezdhetik a munkájukat,
  • az alternatív iskolák működését ellehetetlenítik.

Civilek tiltakozást szerveznek a módosítások ellen augusztus 31-re.

Hiába minden tiltakozás: megszavazták a köznevelési törvény módosítását | Alfahír

A köznevelési törvény módosításai ellen tiltakozó mintegy negyven civil szervezet képviseletében közös petíciót adtak át pénteken ellenzéki pártok képviselőinek a parlamentnél, majd nem sokkal később a kormánypárti többség menetrend szerint elfogadta a módosítást.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
1
sss
2019. december 14. | 09:54
Két és fél New York-i színészgeneráció életét mutatja be Michael McKeever vígjátéka, melynek hazai bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban volt. Mi is ott jártunk.
1
Két és fél New York-i színészgeneráció életét mutatja be Michael McKeever vígjátéka, melynek hazai bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban volt. Mi is ott jártunk.
Az Európai Tanács kétnapos ülésén ezúttal a távlati célok felé vezető út kikövezése jutott kiemelt szerephez. Elemzés.
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.