Palkovics embere lesz az MTA-ról leválasztott kutatóhálózat új vezetője

Palkovics embere lesz az MTA-ról leválasztott kutatóhálózat új vezetője

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi alelnöke, Maróth Miklós kerülhet az akadémiáról leválasztott kutatóhálózat, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) élére - írja a HVG.

Maróth Miklós kinevezését sajtóhírek szerint a holnapi nap folyamán meg is erősítik. Maróth egyébként Palkovics László miniszter jelöltje, akinek a kinevezésén Lovász László MTA-elnök az utolsó pillanatig gondolkodott

A HVG szerint, Lovász és Maróth kedden találkozott. A hírportál egyik forrása arról beszélt, Lovász diktátumszerű ajánlatot kapott, valamint, hogy Palkovicsék kizárólag idősebbeket kerestek meg, ezért is keresték meg Maróth Miklóst, aki már 70 felett van. Ez pedig azt jelentheti, hogy a kormány néhány hónapra keres csupán megoldást, májusban ugyanis tisztújítás lesz az Akadémián, az ott kialakuló erőviszonyok határozhatják meg a jövőt.

Maróth Miklós Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas klasszika-filológus, orientalista, az MTA rendes tagja. 2008 és 2014 között az MTA társadalomtudományi alelnöki tisztségét töltötte be, 2014-ben indult az akadémia elnöki posztjáért, ám alul maradt Lovász Lászlóval szemben.