Fasizmus, nők és pia – az olasz futball piszkos tizenkettője

.

A labdarúgás már a század elejétől rendkívül népszerű volt köszönhetően annak, hogy a legtöbb országban felismerték a sportágban rejlő hatalmas, a tömegeket igazán megmozgató adottságokat. A labdarúgás az a szórakoztató tevékenység volt, amellyel a hétköznapi problémákról könnyűszerrel lehetett elterelni a figyelmet, illetve lehetett vele erősíteni a gyenge lábakon álló nemzeti identitást.

Ezen felül is vannak olyan nemzetek, akiknek nemzeti sorskérdés a futball. Az angolok azt hiszik, hogy mindenki tőlük tanulta, a brazilok azt hiszik, hogy mindig ők fognak nyerni, a németek pedig az utolsó percig úgy futballoznak, hogy meg is nyerhetik.  És itt vannak az olaszok, akiknek a futball „egyszerűen”(?) csak

Calcio.

Számukra ez a játék nemcsak egy sport, maga az életérzés. A tésztát enni, mulatni, dugni mindenkinél jobban szerető Olaszország fiai a futballpályára lépve hihetetlen átváltozáson mennek keresztül a szurkolókkal együttvéve. Az autósportokban már csak a nevükből élő, csatát az olasz egység fennállása óta egyszer sem nyerő olasz férfiaknak 

ez maga a kiteljesedés.

A Lazio, Róma városának egyik legnépszerűbb klubja, amelynek természetesen legfőbb riválisa az AS Roma. Míg a farkasok inkább a belváros környezetében népszerűek, addig a sasok (Lazio), inkább a külvárosi körzetekben közismertek.

Ennyi felvezető után térjünk a lényegre: A hetvenes években járunk, ahol van egy futballcsapat, amely ekkoriban inkább a szurkolói miatt került a címlapra. A frissen feljutó Lazio élére, 1972 nyarán ekkor még teljesen ismeretlen Tommaso Maestrelli került, akinek az volt a feladata, hogy stabil középcsapatot verbuváljon az együttesből. Maestrelli össze is válogatott egy társaságot olyan játékosokból, akiket többnyire magaviseleti vagy egyéb más problémákkal küszködve nem szívesen alkalmaztak más csapatok.

Viszont egy valamiben nagyon jók voltak: tudtak focizni.

A kék színű római csapatot nem vetette szét a pénz, ezért Maestrelli nem költhetett túl sokat játékosokra. A megálmodott formációba beleillő, de teljesen ellentétes karakterű játékosokat hozott össze Rómában. Olyan játékosok voltak ők, akiknek annyi volt a futballról alkotott filozófiájuk, hogy többet kell rúgni az ellenfélnél bármi áron.

Maestrelli a Foggia együttesétől elhozta, a később a klub tragikus legendájává váló Luciano Re Cecconit, maradásra bírta a  kezelhetetlen Giorgio Chinagliát és Joseph Massát, a középpályára pedig jött a korábban Veronából magaviseleti okokból (mi másért? - szerk.) kirúgott Giambattista Moschino, és a később szélsőjobbos politikusként karriert befutó Louis Martini. Maestrelli zseniális edző volt, akinek a kitalált taktikához sikerült a megfelelő embereket összeszedni, csak arra nem gondolt, hogyan fogja őket kordában tartani.

.
Giorgio Chinaglia

Nem is csoda, hogy az együttes két táborra szakadt az öltözőben. Az egyik oldalon Chinaglia, Wilson, Pulici, Oddi és Facco. A másik oldalon Martini, Re Cecconi, Frustalupi, Garlaschelli, Nanni. A hangulat időnként olyannyira fagyos volt, hogy akadtak olyan játékosok, akik fegyverrel jártak edzésre. Egy csapaton belüli edzőmeccs egyszer odáig fajult például, hogy a pálya szélén ülő vezetőedző, Maestrelli kénytelen volt végignézni, ahogy játékosai szétverik egymást a nyitómérkőzés előtt pár nappal.

Annyira elvetemült bagázs volt, hogy a mérkőzéseken nem is vettek fel sípcsontvédőt, viszont edzésekre már igen, mert több alkalommal is „eldurvultak" az edzések.

Ahogy ment előre a bajnokság, úgy erősödött a feszültség is a csapaton belül. Maestrelli egy puskaporos hordón ült végig a szezonban. A játékosok többsége nem is volt hajlandó az öltözőben készülni. A csapat gólgyárosa, Chinaglia a San Siróban addig kergette a csapattársát, D’Amicót, amíg bele nem tudott rúgni egyet, Moschino pedig tajtrészegen úgy érezte, remek poén lesz, ha az alvó Pulici lába közé ereszt egy tárat pisztolyából éjszaka egy milánói szállodában.

A fegyverrel való hadonászás amúgy sem állt távol az együttes tagjaitól. A Roma együttesével való rivalizálás már ekkor is óriási volt. Több alkalommal is adódott a két csapat szurkolói között kisebb-nagyobb (inkább utóbbi) rendbontás a város különböző pontjain. Aztán az egyik este a Lazio-Roma meccs előtt,

Roma szurkolók egy csoportja megdobálta a Lazio játékosait vendégül látó szállodát, amelyre a Lazio több játékosa is válaszul, fegyverrel lőtt vissza.

Mondhatni, nem tartott sokáig a buli.

.

1973-ban az egész csapatot leszállították a repülőről, mert kiderült, hogy

az elkobozott fegyvereken kívül mindenkinél van néhány olyan tárgy, amivel súlyos károkat okozhat másokban.

A legnagyobb bajkeverő azonban Chinaglia volt, aki egyben Maestrelli időszaka alatt a leggólerősebb játékos is volt. Csupán annak volt köszönhető, hogy nem történtek vele nagyobb bajok is, mert Maestrellire apaként tekintett.

Bevallottan fasiszta volt, egyszer egy interjújában kifejtette, hogy miért fog a következő választásokon a Movimento Sociale Italiano nevű neo-fasiszta pártra szavazni, amely után antifasiszta tüntetők jelentek meg a tulajdonában álló ruhaüzlete előtt.

Chinaglia hamar félbeszakította a tüntetést, mivel egy 44-es Magnummal a kezében kezdett el hadonászni a tiltakozók előtt.

Miután a 73-as szezonban a harmadik helyen végzett a csapat, ezért jogot szerzett arra, hogy a nemzetközi kupában induljon. Ezen a jogon, rázúdították ezt a bagázst egész Európára. Aggodalomra nem véletlenül volt ok, hiszen néhány évvel korábban már hallatott magáról a társaság egy része, amikor is egy

Arsenal elleni meccs után a díszvacsora kellős közepén tört ki verekedés, amiben az olaszok „rogyásig verték” a később 4-2-es összesítéssel továbbjutó angolokat.

Ezután jött a kiváló brit edző, Bobby Robson által trenírozott Ipswich Town az UEFA-kupában. Az angolok az első körben a Real Madridot búcsúztatták. Az első mérkőzésen az angolok 4 gólos verést mértek a Lazio-ra. A visszavágón azonban már 2:0-ra vezetett a Lazio, amikor is a játékvezető befújt egy büntetőt, amely az akkori sajtó szerint sem volt jogos. Több se kellett az olasz gárdának és elszabadult a pokol. Félóra után a rendőrök tettek rendet a pályán, a játékvezető pedig hosszas könyörgés után meggyőzte a Lazio játékosait, hogy adják vissza a labdát. A Lazio a mérkőzés végén már 4:1-re is vezetett, azonban az angolok az utolsó percben szereztek egy gólt, amivel eldőlt a továbbjutás. A játékvezető jobbnak látta azonnal lefújni a mérkőzést, míg az angolok rögtön rohantak is be az öltözőbe.

A kapus, David Best azonban nem volt elég gyors, őt összeverték, a többiek kisebb-nagyobb sebesülésekkel megúszták.

Az UEFA nem volt hálátlan: 3 évre kitiltotta a nemzetközi kupákból az olasz gárdát. Később aztán 1 évre mérsékelték a büntetést, feltehetően megfeledkeztek, a korábbi Arsenal elleni „vacsoraincidensről”.

A következő szezon már elhozta a várva várt sikert a Lazio számára. Az együttes bajnok lett, Chinaglia pedig 24 góllal, a legeredményesebb labdarúgó volt. A szurkolók imádták őket, többnyire 70 ezer néző előtt futballoztak.

.

Egy városi legenda szerint az egyik sorsdöntő mérkőzésen, a Verona elleni hazai meccsen 2:1-es vesztésre állt a csapat a félidőben. A csapat öltözőjében pár percig mindenki ordított és verekedett a másikkal, majd kimentek a pályára és a hátralevő perceket egy helyben állva várták ki néhány monoklival a szemük alatt. A mérkőzést végül 4:2-re nyerte meg a csapat. Innentől kezdve pedig megállíthatatlan volt az együttes.

A siker rendkívüli, de rövid idejű volt. Ahogyan várható volt, az együttes kivégezte saját magát. Tommaso Maestrelli 1976 decemberében gyomorrákban életét vesztette. Chinaglia Peléhez hasonlóan a New York Cosmos csapatához ment pénzt keresni. Amerikában már kevesebb botránya akadt, bár a tengerentúlon ettől függetlenül „a futballőrültként” hivatkoztak rá. Később visszatért a Lazio elnökségébe, ahol könyvelési botrány és maffia-kapcsolatok miatt, évekig bujkált az olasz hatóságok elől Amerikában, míg 2012-ben el nem hunyt.

Frustaluppi autóbalesetben hunyt el (állítólag nem szomjasan ült a volán mögé – szerk.). Pino Wilsont csalásért tiltották el. Pulici az egykori argentin sztár, Juan Sebastian Verón útlevél-botrányába bukott bele. A Darwin-díj azonban Re Cecconi-é, aki úgy vesztette életét, hogy „viccből betört” a haverja ékszerboltjába, aki az ijedtség miatt lelőtte a játékost. Re Cecconi már csak annyit tudott mondani, hogy

„csak vicc volt.”

Mindössze 29 évesen.

Talán még sosem volt példa arra, hogy ennyi antiszociális és a társadalmi létre alkalmatlan egyén, csapatként ilyen kiváló teljesítményt nyújtson. Azonban ez a közösség felfalta önmagát. Tommaso Maestrelli-t azóta is az olasz futball legnagyobb edző géniuszaként tartják nyilván, bár bizonyára nem a pedagógus képességei miatt. Ez a csapat a bolondok együttese volt, amely beírta magát a Calcio történetébe.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás

Friss