Az El Pasó-i tömegmészáros mexikóiakat akart ölni

Az El Pasó-i tömegmészáros mexikóiakat akart ölni

Amikor a rendőrség a lövöldözés után a helyszínre érkezett, az elkövető kiszállt az autójából és hangosan odaszólt: „én vagyok a lövöldöző”.

Kifejezetten mexikóiakat akart megölni - vallotta a rendőrségen a 21 éves Patrick Crusius, aki a múlt szombaton a texasi El Paso város egyik áruházánál 22 embert agyonlőtt és több tucatnyit megsebesített.

A tömeggyilkos letartóztatása utáni első vallomásából pénteken jelentek meg részletek az amerikai sajtóban – írja az MTI.

A nyomozati anyagban Adrian Garcia nyomozó rögzítette azt is, hogy amikor a rendőrség percekkel a lövöldözés után a helyszínre érkezett, Crusius kiszállt az autójából és hangosan odaszólt: „én vagyok a lövöldöző”.

Letartóztatása után a rendőrségen két nyomozó hallgatta ki. Az elkövető nem kívánt élni a hallgatás törvény által biztosított jogával. Rögtön vallomást tett és elmondta: körülbelül 10-11 órán keresztül vezetett lakhelyéről - a texasi Dallas mellett lévő Allen városából - El Pasóba, ahol először eltévedt. Mivel éhes volt, megállt annál a bevásárlóközpontnál, ahol a Walmart áruház is van. Megreggelizett, majd lövöldözni kezdett. Elmondta azt is, hogy AK-47-es típusú géppisztollyal lőtt.

A rendőrség a lövöldözés után néhány órával kiderítette, hogy Patrick Crusius korábban az interneten többször intézett kirohanást a bevándorlók ellen, és „Texas spanyolajkúak általi megszállásáról” írt.

Patrick Crusius ellen már hétfőn vádat emeltek, az ügyész halálbüntetést kért rá. Az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte, hogy a tömeggyilkosságot belföldi terrorizmusként kezelik.

A nyomozás során kiderült az is, hogy az elkövető édesanyja a merénylet előtti hetekben telefonált az alleni rendőrségnek, mivel a fia fegyvert vásárolt és megítélése szerint részben nem volt elég érett a fegyverviseléshez és egyáltalán nem volt tapasztalata a fegyverforgatásban. Az anya bejelentését a rendőrségen nem vették komolyan, részben azért, mert nem fogalmazott meg konkrét aggodalmakat, részben pedig mert nem mondta be a nevét.

Chris Ayres, a család ügyvédje a rendőrségen elmondta: Crusius a nagyszülei lakásából indult El Pasóba. Szülei 2011-ben történt válása óta ugyanis többnyire ott lakott.

„Nem volt rossz hangulatban, nem volt zavart, nem volt magába elzárkózó”

 - fogalmazott az ügyvéd a rendőrségen.

Patrick Crusius hivatalból kirendelt ügyvédje, Mark Stevens nem kívánta kommentálni az ügyet. Újságíróknak csak annyit mondott:

„az ügyészek megpróbálják halálra ítéltetni, én a magam részéről minden jogi eszközt igénybe veszek, hogy ez ne történjen meg.”
 

Halálbüntetést kérnek az El Pasó-i merénylőre

Az amerikai hatóságok „belföldi terrorcselekményként" kezelik az El Pasóban elkövetett tömegmészárlást - jelentette be vasárnap a szövetségi igazságügyi minisztérium. John Bash, a minisztérium ügyésze vasárnap El Pasóban tartott sajtókonferenciát, ahol azt is közölte: a hatóságok gyűlöletből elkövetett szövetségi bűncselekmény miatti vádemelésre készülnek az elkövető, a 21 éves Patrick Wood Crusius ellen.