Dübörög a sikerpropaganda: mesés összegeket nyernek a Magyar Falu Programban a kistelepülések

A sok pályázó és a sok nyertes igazolja a Magyar Falu Program sikerét, illetve azt, hogy valós igényekhez igazodó pályázatok jelentek meg a program keretében - mondta az MTI szerint a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Veszprém megyei Bakonynánán tartott sajtótájékoztatóján.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy az első pályázati kiírásokat megelőzően végigjárták az országot, több mint négyezer emberrel, településvezetőkkel, jegyzőkkel egyeztettek.

"A falvak tulajdonképpen maguknak írták ki a pályázatokat, javaslataikhoz társultak később források"

- fogalmazott.

A kormánybiztos elmondta, hogy idén 18, a helyi életminőség javítását célzó intézkedés szerepel a programban, négy már lezárult:

  • egyházi és
  • önkormányzati közösségi terek felújítására, valamint
  • orvosi rendelők felújítására és
  • orvosi eszközbeszerzésre nyertek a települések.

Alig csökkent az üresen álló orvosi praxisok száma

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ praxiskezelő nyilvántartása szerint július végéig év eleje óta mindössze 35-öt sikerült betölteni az üresen álló háziorvosi és fogorvosi praxisokból, írja a Világgazdaság. Országszerte így is további 635 körzetből hiányoznak az egészségügyi szakemberek, úgyhogy a csökkenést aligha lehet kellő mértékűnek nevezni. A 389 üres háziorvosi körzetből a legtöbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van.

Gyopáros Alpár megemlítette, hogy csak Veszprém megyében több mint száz nyertes pályázó van, megközelítőleg egymilliárd forintnyi fejlesztésre nyertek forrást. A sikerpropagandát magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy

egy nyertes falu kevesebb mint 10 millió forintot kap a program keretében.

Gyopáros Alpár beszélt a "falusi útalapról" is, amely a falvakat városokkal vagy falvakkal összekötő hazai mellékúthálózat felújítását célozza. Idén 50 milliárd forintos a keret és több mint 400 kilométernyi út újul meg, míg a jövő évi költségvetésben ugyanekkora forrás lesz, tehát két év alatt 700-900 kilométer út újulhat meg.

A kormánybiztos kérdésre elmondta, hogy jövőre is negyvenmilliárd forintos lesz a falusi életminőséget javító pályázati keret.

Ovádi Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő közölte, hogy választókerületében Veszprém mellett 24 település van, közülük a Magyar Falu Programban 16 nyert több mint 200 millió forintot. Ezek a települések nem tudnának önerőből ekkora összegű fejlesztéseket megvalósítani - jegyezte meg. Beszéljenek ismét a számok:

szégyen, hogy egy magyar kistelepülés képtelen előteremteni azt a nagyjából 12 millió 500 ezer forintot, ami falvanként jut a győzteseknek.

 

Íme a 21. századi röghöz kötés: uzsorát kell fizetnie, aki el akar jutni az aprófalvakból az orvoshoz, vagy a boltba

Az Abcúg szerdai cikke a szegény emberek kizsigerelésének új formájáról számol be, amely cseppben a tengerként magában rejti a magyar vidék lepusztulásának és kiszolgáltatottságának szinte minden aspektusát. Évtizedek óta újra, meg újra előkerülő téma a hazai közbeszédben a leszakadó régiók és kistelepülések egyre elkeserítőbb helyzete.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
1
Rogán Antal nyomdokaiba lépett a luxusminiszterelnök.