Orbán-Merkel tárgyalás: gazdaság, hadiipar, EU-bővítés, migráció

Merkel-Orbán
Koszticsák Szilárd/MTI

Orbán Viktor és Angela Merkel közös, soproni sajtótájékoztatóján a magyar miniszterelnök felsorolta, hogy milyen témákat tekintettek át a tárgyaláson:

  • gazdasági kérdések: Orbán ismertette, hogy a két ország közötti kereskedelem tavaly meghaladta az 54 milliárd eurót, a németek a legmodernebb gyárakat hozzák ide, összesen hatezer német vállalat működik Magyarországon, ami 300 ezer munkahelyet jelent, csak idén augusztus közepéig 17 új magyarországi német beruházásról született döntés
  • hadiipari együttműködés: a kormányfő kifejtette, hogy Magyarország most építi fel a rendszerváltás után a korszerű és ütőképes saját védelmi erejét, amiben a német haditechnika fontos szerepet játszik, erről hosszasan beszélgettek
  • EU-bővítés: Orbán szerint Magyarország számára húsbavágó kérdés, hogy a Nyugat-Balkán mihamarabb az Európai Unió részévé váljon a határvédelem miatt, ezért szorgalmazza a bővítést, aminek kulcsországa Szerbia
  • Afrika: több közös projektben is érintett a két ország a kontinensen, melyeknek célja, hogy javítsák az ottani országok népességmegtartó képességét

Angela Merkel megerősítette, hogy számba vették az Európai Unió előtt álló kihívásokat: gazdaság, védelem, kereskedelem és migráció.

Az istentiszteleten elhangzottakról itt számoltunk be:

Merkel Sopronban: a kompromisszumokhoz át kell lépni a saját árnyékunkat

A 24.hu tudósítása szerint a páneurópai piknikre emlékező soproni istentiszteletet Erdő Péter bíboros celebrálta, de beszélt Balog Zoltán volt miniszter is. A templomba kevés újságírót engedtek be, ők egy másik teremben követhetik élőben az M1 közvetítését. Címlap Angela Merkel megérkezett Sopronba Angela Merkel és Orbán Viktor Sopronban, ökumenikus istentiszteleten fog megemlékezni a páneurópai piknik 30.

A kancellár is kiemelte, hogy a német és magyar gazdaság szoros kapcsolatban áll egymással, kiegyenlített a kereskedelmi mérleg. Merkel itt elejtett egy olyan mondatot is, hogy a gazdasági növekedés mutatja, Magyarország jól fekteti be az EU-s forrásokat.

Merkel megemlítette, szeretnék láthatóbbá tenni a kutatási és innovációs együttműködést, ezen a területen miniszteri szintű találkozók várhatók a közeljövőben.

Az Európai Unió kapcsán a Brexit is szóba került, Nagy-Britannia kilépését sajnálatosnak tartja, de el kell fogadniuk, hogy így alakult. A nyugat-balkáni térséget vizsgálták magyar és német perspektívából is, szerinte Európa akkor válhat egységessé, ha megvalósul a bővítés, amit geostratégiailag fontosnak nevezett.

Szijjártó, Merkel
Szijjártó Péter miniszter fogadja a páneurópai piknik 30. évfordulója alkalmából érkező Angela Merkel német kancellárt Sopron határában.
MTI/KKM/Kovács Márton

A kérdések során a ZDF újságírója emlékeztetett, hogy a migrációs politikában nem feltétlenül képviselnek közös álláspontot a felek, valamint Orbán Viktorhoz intézett egy kérdést: mit mond azoknak az embereknek, akik előtt a páneurópai piknik során lebontották a kerítést, most pedig újat emeltek?

Merkel szerint a különbségek mellett sok közös vonás is létezik, abban mindketten egyetértenek, hogy a menekülés okait kell kezelni, ezért is dolgoznak afrikai projekteken, és támogatják az EU-Törökország egyezményt.

Orbán a kérdésre azt válaszolta, hogy 30 évvel ezelőtt azért bontották le a falakat, hogy ők szabadok lehessenek és biztonságban élhessenek. Most pedig zárják le a határt, hogy ők továbbra is szabadok lehessenek és biztonságban élhessenek.

A Deutsche RTL újságírója jelezte Orbánnak, hogy nem csak a migrációs politikára fókuszál a nyugati kritika, hanem például a demokrácia helyzetére és a tudomány szabadságára is.

Orbán szerint a magyar demokráciát elmarasztaló vélemények politikailag elfogultak, ténybeli állításokat nem nagyon tartalmaznak, ezért nem is veszik figyelembe azokat. Azt is elmondta, hogy mindenki rendelkezésére állnak, jöjjenek Magyarországra és gyűjtsenek személyes tapasztalatokat, a magyar alkotmányosság pedig a kereszténydemokrata kultúrán és a keresztény szabadságon alapul.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A Jobbik viszont elítéli az agressziót.
Stummer János, a párt országos kampányfőnöke értékeli a helyhatósági voksolás eredményét.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy elődje visszaadja a mandátumát.
Nehezen tudják megemészteni a vasárnapi eredményeket a kormánypártban.