Újra létszámstop van a közigazgatásban

Kormányablak
Földi Imre/MTI

Augusztus 14. óta nem lehet új embereket felvenni a közigazgatásba, értesült az Index. Azt írják, a kormány augusztus közepén egy titkos határozatot küldött ki a közigazgatási intézmények vezetőinek, valamint a minisztereknek; az azonnal érvénybe lépő határozat értelmében augusztus 14-től, a határozat visszavonásáig nem lehet felvenni embereket.

Ez komoly gond lehet azoknak, akik éppen felvételi eljárás alatt álltak. A cikk szerint sok olyan, lényegében már felvett, leendő munkatárs van, akik úgy tervezték, hogy majd szeptember elején munkába állnak, addig például felmondási idejüket töltik, vagy elrendezik új albérletüket.

A közigazgatásban már tavaly nyáron létszámstopot hirdettek, azonban az új kormányzati igazgatásról szóló törvény (KIT) alapján idén szeptember 2-ig még fel lehetett venni új munkatársakat.

Elképzelhető, hogy egy súlyos adminisztrációs hiba történt, és a nyitva maradt munkahelyeket akarták lezárni, csak ezt nem szeptember 2-án, hanem augusztus 14-én tették meg.

Pedig a felmondási hullámokat követő létszámhiány már így is jelentős: a kormányablakokban is túl kevesen dolgoznak, Budapesten több ilyen kirendeltségnek is rövidebbre vették a nyitvatartási idejét.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2019. szeptember 20. | 10:56
A közgazdásznak meggyőződése, hogy minden politikai változásnak belülről kell indulnia.
1
sss
2019. szeptember 20. | 12:07