Szentesen is szakad a Fidesz - kizárták a két helyi tagot, akik kiakadtak az importjelölteken

""
Annyira népszerű a Szentesen Fidesz, hogy a hivatalos standon rajta sincs a párt logója
Facebook/Fidesz Szentes

Egyre több helyen repedezik a Fidesz, most épp Szentesen próbálja a központ a helyi párttagokra ráerőltetni a szomszédos településről hozott jelölteket, írja a 444. A várost 1994 óta irányító szocialista Szirbik Imre nem indul újra ősszel, így a kormánypárt mindent megtesz, hogy rátegye a kezét a településre, még a kormánymédiában gyakran futtatott Georg Spöttle összeesküvéselmélet-hívőt is bedobták képviselőjelöltnek. 

Polgármesterjelöltet állítólag nem találtak a 28 ezres városban, ezért a szomszédos Szegvárt vezető Gémesi Lászlót indítanák településvezetőnek. Ez nem tetszett a helyi szervezet tagjainak, akik saját jelöltet és képviselői listát állítottak. Ezután viszont azzal szembesültek, hogy Kubatov Gábor pártigazgató kizárta két társukat, Antal Balázs Tibort és Chomiak Waldemart a Fideszből. Az indoklás szerint azért, mert szembementek a helyi Fidesz-tagság döntésével és az ellenzéki összefogást segítenék valójában.

Szécsény összes kormánypárti képviselője kilépett a Fideszből - A polgármester is távozott

Egy szécsényi önkormányzat által kiadott sajtóközlemény szerint a helyi testület öt képviselője és Stayer László polgármester is kilépett a Fideszből. "A kilépéssel gyakorlatilag nem lesz a szécsényi képviselő-testületnek kormánypárti tagja, hiszen a kereszténydemokrata képviselőknek már korábban kizárását kezdeményezte a KDNP megyei elnöke, így az eddigi kétharmados többség nullára olvad" - hangsúlyozza a közlemény.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
sss
2019. november 15. | 15:08
Az elmúlt 9 évben ez volt az egyetlen stadion, aminek volt értelme.

"Hogyan lehet elvárni egy átlag magyar adófizető állampolgártól azt, hogy tartsa be a törvényeket, ha azt látja, hogy egy választott képviselő az esküjét megszegve lop, csal, hazudik!"

- Galló Ferenc, Fidesz, 2019. november 14.

Az elmúlt 9 évben ez volt az egyetlen stadion, aminek volt értelme.

"Hogyan lehet elvárni egy átlag magyar adófizető állampolgártól azt, hogy tartsa be a törvényeket, ha azt látja, hogy egy választott képviselő az esküjét megszegve lop, csal, hazudik!"

- Galló Ferenc, Fidesz, 2019. november 14.