Az LMP és a Párbeszéd is borította az orosházi ellenzéki megállapodást

Márki-Zay Péter és Szabó Ervin
Márki-Zay Péter és Szabó Ervin
Facebook

Simonka György választókerületében azért nem lesz olyan könnyű elhozni egyetlen települést sem; ez világossá vált Békés megye harmadik legnagyobb városában, Orosházán is.

Pedig március 15-én még minden szép volt, a Márki-Zay-fél Mindenki Magyarországért Mozgalom égisze alatt bejelentették, hogy az ellenzéki pártok beállnak Szabó Ervin mögé, és a jobbikos politikust támogatják polgármesterjelöltként.

Szabó Ervinnel kapcsolatban jó ajánlólevél lehetett, hogy 2018 áprilisában 1.802 szavazattal maradt el az azóta bűnszervezetben elkövetett csalással megvádolt Simonka Györggyel szemben - mindezt úgy, hogy például az MSZP-s Füvesi Sándor is elvitt 5.107 ellenzéki szavazatot.

Augusztus 14-én aztán a szocialista önkormányzati képviselő, Fetser János bejelentette, elindul ő is a településvezetői pozícióért. Érdeklődésünkre akkor a párt sajtóirodája közölte:

"nem fordulhat elő az, hogy MSZP különállásán, külön indulásán múljon egy egész településen az önkormányzati választások sikere”.

Majd hozzátették: a következő elnökségi ülésen tárgyalják az orosházai helyzetet. 

Csakhogy közben megkezdődött az ajánlások gyűjtése, Orosházán pedig elsőként három jelölőszervezet vette fel az íveket, a Fidesz, a Munkáspárt és az MSZP - utóbbin Fetser János jelöltségét támogathatják. 

Az aláírásgyűjtő-íveken ugyan nem, de a Facebook-hirdetéseken, plakátokon, szórólapokon megjelent az MSZP logója mellett a Párbeszéd, az LMP, a Szolidaritás, valamint a Liberálisok emblémája is. Ugyanakkor az továbbra sem tiszta, hogy ez a helyi szervezetek partizánakciója, vagy országos elnökségi döntések húzódnak meg a márciusi ellenzéki megállapodás felrúgása mögött. 

Megfúrná a szocialista képviselő az orosházi megállapodást, az MSZP elnöksége még kivár

Meglepő Facebook-bejegyzéssel vétette észre magát Orosháza MSZP-s önkormányzati képviselője: Fetser János ugyanis bejelentette, hogy - fittyet hányva a többpárti megállapodásra - elindul a polgármester-választáson. Bejelentése után több kérdőjel is felmerült, egyrészt a szándéka kapcsán, hiszen ezzel a lépésével a Fidesz malmára hajthatja a vizet, másrészt az sem volt világos, hogy a megállapodás felrúgásában mekkora szerepe van az MSZP-nek.

Az MSZP cikkünk megjelenéséig nem reagált ismételt megkeresésünkre, így nem tudjuk, hogy véleményük szerint Fetser János indulása mennyiben kockáztatja a választások sikerét.

A Párbeszéd részéről viszont elismerték, hogy országos elnökségi döntés született Fetser János támogatásáról, annak okait viszont nem kívánták megindokolni. 

Az LMP ennél cizelláltabb volt, igaz arra nem tértek ki, hogy miért néhány nappal az ajánlások gyűjtése előtt kellett a korábbi egyezséget felbontani.

Ezt írták az Alfahír kérdésére: "Az LMP célja az önkormányzati választáson a Fidesz helytartóinak leváltásán túl, hogy hogy minél több zöld önkormányzat jöjjön létre. Teljesen egyértelmű, hogy olyan önkormányzatokra van szükség, amelyek a megválasztásukat követő legrövidebb időn belül elfogadnak egy olyan települési környezetvédelmi fenntarthatósági programot, amely a helyi erőforrások fenntartható használatára épít. Meggyőződésünk, hogy az orosházi önkormányzat is a mainál sokkal többet tehet e területen. Fetser János polgármesterjelölt és a képviselőjelöltek vállalják, hogy ezt a kérdést prioritásként kezelik, így az LMP területi szerve a megállapodás szerint őt támogatja az őszi önkormányzati választásokon."

Most tehát úgy áll a helyzet, hogy a jelenlegi fideszes polgármesterrel, Dávid Zoltánnal szemben 2 ellenzéki jelölt indul, nehezítve a Mindenki Magyarországért Mozgalom, valamint a Jobbik, a Momentum, a DK és a Közösen Orosháza Városáért Lokálpatrióta Mozgalom jelölőszervezetek által támogatott Szabó Ervin kampányát. A politikus egyébként annyit reagált érdeklődésünkre, hogy nem fog részt venni semmilyen sárdobálásban,

neki nem Fetser János, hanem a Dávid Zoltán az ellenfele. 

Hangsúlyozta, továbbra is számítanak minden változást akaró orosházi választópolgár támogatására, és bízik abban, hogy október 13-án mindenki tisztában lesz azzal, hogy ők képviselik a városban a valódi ellenzéki összefogást. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

sss
2019. november 20. | 13:37
Hétfőn az üggyel összefüggésben két, prostituáltként dolgozó nőt is elvittek a rendőrök a Marina Part Lakóparkból.
1
sss
2019. november 20. | 11:45
A következő év elején több mint egymilliárd forintos hiánnyal kell szembesülnie az önkormányzatnak. Jövő héten alakulhat az új képviselő-testület.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
sss
2019. november 20. | 13:37
Hétfőn az üggyel összefüggésben két, prostituáltként dolgozó nőt is elvittek a rendőrök a Marina Part Lakóparkból.
sss
2019. november 19. | 13:20
Rendkívüli módon meglátszik az adószigorítás a nyugdíj- és egészségkasszák befizetésein, a munkáltatói hozzájárulások drasztikus visszaesését az egyéni befizetések tudták valamelyest kompenzálni. Nagy sikere van viszont az önsegélyező pénztárakon belül a jelzáloghitel-törlesztések támogatásának.