Karácsony: A rendőrséggel félemlíti meg az ellenzéket a kormányzat

Karácsony: A rendőrséggel félemlíti meg az ellenzéket a kormányzat

Mint ismert, a mai nap folyamán a rendőrség házkutatást tartott a VIII. kerületi ellenzéki jelölt, Pikó András kampánystábjánál. 

A Magyar Nemzet írt róla korábban, hogy egy belső csoportból printscreenelt fotó alapján, Pikó András közös VIII. kerületi polgármesterjelölt kampányfőnöke törvénysértő tevékenységet örökített meg.

A lap vádjait Pikó András kampányfőnöke visszautasította. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azóta választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A házkutatás helyszínén járt Karácson Gergely főpolgármester-jelölt is, aki a HVG-nek elmondta, hogy 

a vádakat elutasítja, mert egészen biztos abban, hogy a csapatában senki sem követne el törvénytelenséget. 

Karácsony szerint a rendőrség a választás résztvevőjévé vált, miután korábban több alkalommal is megfélemlített ellenzéki jelölteket és aktivistákat is. Kiemelte azt is, amikor a VI. kerületi polgármester háza előtt sajtótájékoztatót tartó Kerpel-Fronius Gábort beidézte a rendőrség, mondván visszaéltek a gyülekezési joggal.

Karácsony úgy fogalmazott: 

Kezdem Moszkvában érezni magamat, ott volt ilyen, hogy hatósági vegzálásnak tették ki a jelölteket. Ez végtelenül visszataszító.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint egyébként nem a személyes adatokat, hanem az íveknek az adatait írták össze.