Rendőrt hívott egy budapesti díler, miután egy vásárlója kirabolta

Rendőrt hívott egy budapesti díler, miután egy vásárlója kirabolta

Budapesten egy 17 éves középiskolás fiú még tavaly novemberben azzal kereste meg a rendőrséget, hogy feljelentést akar tenni, mert a XIV. kerületben az Újvilág utcában beszállt egy taxiba, majd a hátsó ülésről valaki egy fegyvert fogott rá és elvette a pénzét és a mobiltelefonját.

A sztori már itt gyanús, hiszen nem túl életszerű, hogy egy könnyedén azonosítható, taxis rablópáros járná a főváros útjait.

Mindenesetre a rendőrség fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást, majd közleményük szerint közel egy évvel később, idén szeptemberben a fiút újra meghallgatták, de ellentmondásos kezdett lenni a története. Végül megtört és beismerte, hogy valójában

kábítószert akart eladni egy taxis ismerőse segítségével, és a pénzén, valamint a telefonján kívül ecstasy tablettákat vett el tőle a magát vásárlónak kiadó rabló az autóban.

A leírásból úgy tűnik, a fiú hirtelen visszanyerte az emlékezetét is, így nem hogy holmi rendszámot, de egyenesen a taxi sofőrjét is meg tudta nevezni a nyomozóknak, akik néhány napon belül kihallgatták őt. A sofőr pedig feldobta a rablót, a nagykanizsai 23 éves K. Kristófot, akit Gödöllőn 2019. szeptember 17-én elfogtak.

A férfi albérletének átkutatása során a nyomozók megtalálták és lefoglalták azt a gáz-riasztó fegyvert, amit a rablás során használt.