Elismerte a Fidesz: mindenhol veszteséges az új stadionok üzemeltetése

Elismerte a Fidesz: mindenhol veszteséges az új stadionok üzemeltetése

Mindenhol veszteséges a stadionok üzemeltetése

- így indokolta Nyíregyháza fideszes polgármestere a város közgyűlésében, hogy miért adja át az államnak ingyen épülő stadionját. A 10,5 milliárdos projekttel kapcsolatban Kovács Ferenc leszögezte, hogy 

nem kívánjuk üzemeltetni, de attól még Nyíregyházán lesz a stadion, hogy az állam tulajdona.

A polgármester a 8000 férőhelyes stadionnal kapcsolatban gyakorlatilag bevallotta azt, amit a nyilvánosságra került adatokból eddig is tudni lehetett: teljesen indokolatlanul költenek állami pénzből százmilliárdokat arra, hogy gyengén teljesítő NB I-es, II-es és III-as csapatok minőségi körülmények között léphessenek pályára százas nagyságrendű közönség előtt.

A nyíregyházi ellenzéki pártok szerint felesleges az új stadion, hiszen a jelenlegire közel 1,5 milliárd forintot fordított a település az elmúlt években és kielégíti a nézői igényeket. A teljes összefogás résztvevői külön újságban mutatják be, hogy milyen egészségügyi fejlesztésekre lehetne elkölteni a komplexumra szánt összeget.