Ötpárti lesz a Szejm

Szejm, Lengyelország

A lengyel parlamenti választások hétfő reggeli első részeredményei sokkal nagyobb győzelmet mutatnak a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak, mint az exit pollok jeleztek: ezek szerint a PiS a szavazatok 49,3 százalékával győzött.

Egyúttal sokkal kevesebb szavazatarányt ért el a második helyen befutó, fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO), 22,3 százalékot.

A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 10,9 százalékot ért el.

A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 9,8 százalék szavazott.

Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,6 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

A végeredmény azonban várhatóan a PiS kisebb arányú győzelmét hozza, mert a helyi eredményt már szolgáltató választási bizottságok kis településeken vannak, ahol a PiS-nek nagyobb a támogatottsága, mint az ellenzéki pártoké.

A választás hivatalos eredményei feltehetőleg keddre születnek meg.

Frissítés:

71,9 százalékos feldolgozottságnál a részeredmények:

  • PiS: 45,8 százalék
  • KO: 25,5 százalék
  • Wiosna: 11,9 százalék
  • PSL + Kukiz'15: 9 százalék
  • Konföderáció: 6,7 százalék

(MTI)

Lengyelországban győzött a Jog és Igazságosság

Megnyerte a vasárnapi lengyel parlamenti választásokat és akár egyedül is kormányt alakíthat az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt, mely az urnazárás után közölt exit pollok szerint a szavazatok 43,6 százalékát kapta meg, miközben a fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció (KO) a voksok 27,4 százalékára tett szert - írja az MTI.

 

sss
2019. december 12. | 23:13
EL
sss
2019. december 12. | 12:38
.
sss
2019. december 12. | 23:13
EL
sss
2019. december 12. | 12:38
.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
1
sss
2019. december 12. | 17:57
Kétnapos csúcstalálkozót tartanak az uniós tagországok állam-, és kormányfőinek részvételével, a főbb témák között szerepel a klímaváltozás kérdése is.
sss
2019. december 12. | 15:52
Újabb lépés a bukott alkancellár, volt szabadságpárti elnök visszatéréséhez.
sss
2019. december 12. | 10:22
1
sss
2019. december 11. | 19:32
Orosz Bernadettel, a megvert hatgyermekes családanyával beszélgettünk.
Az Országgyűlés döntése értelmében mostantól a Jobbik alelnöke vezeti az egyik legfontosabb bizottságot.

Egy olasz, mások által művésznek mondott furfangos furkó a művészet jegyében egy banánt ragasztott egy falra, amit egy másik, mások által művésznek mondott úr leszedett és megevett, magától értődő módon: a művészet jegyében.

Természetesen egyik sem számít művészetnek, műalkotásnak, csak egy banánnak és evésnek.

Amivel ugyanakkor jó kis üzletet lehet csinálni: a művészetnek hívott banánnal a kitaláló eddig csaknem 400 ezer dollárt keresett, vagyis vannak olyan idióták a világban, akik értik a "globális kereskedelem szimbólumának" szánt banánt.

Aki kíváncsi az érdemtelen emberek nevére és érdemtelen tettükre, ide kattintson.