Az olimpiai bajnok jobbikos Steinmetz Ádám javaslatára valószínűleg elveszik Borkai Zsolt életjáradékát

Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője, olimpiai bajnok vízilabdázó hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök szemére vetette, hogy Borkai Zsolt szintén olimpiai bajnok tornász szégyent hoz a bajnokokra, szégyent hoz a magyarokra.

Felszólalásában Borkaival kapcsolatban azt mondta a kormányfőnek, hogy az olimpiai bajnoki címért járó, magyar adófizetők által finanszírozott életjáradék luxusorgiára lett költve, ami helytelen.

Orbán Viktor válaszában azt mondta,

„beteg dolognak tartom, ha valaki saját maga készít, vagy jelenlévőkkel készíttet felvételt a saját maga szexuális életéről. Ez egy beteg dolog.”

A kormányfő szerint nem véletlenül vált el (papíron) a Fidesz és Borkai útja, azonban az olimpikonokkal kapcsolatos döntéseket a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) kell meghoznia.

Steinmetz Ádám közölte, hogy nem sokkal korábban benyújtott egy törvénymódosító javaslatot, ami arra vonatkozik, hogy a Borkaihoz hasonlóan viselkedő olimpikonok a MOB etikai bizottsága elé kerüljenek, és ott dönthessenek az életjáradék megvonásáról.

Orbán Viktor viszontválaszában azt mondta, hogy ne az Országgyűlésnek, hanem az olimpiai bizottságnak nyújtsa be a javaslatát, amiről az állásfoglalást készít és javaslatot fogalmaz meg,

ezt a javaslatot pedig mi meg fogjuk fontolni, és nagy valószínűséggel támogatni is fogjuk.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
1
sss
2019. december 07. | 10:52
1
Sneider Tamás és Steinmetz Ádám jobbikos képviselők is elhozták saját kisfiaikat arra a Mikulás-ünnepségre, melyet a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány szervezett. A nehezebb anyagi helyzetben élő családok gyermekeit ugyanis egy parlamenti szeretetlakoma és körséta után ajándékokkal lepte meg a piros ruhás öregúr, a jobb körülmények közt nevelkedő gyerekek pedig együtt lehettek szegényebb kortársaikkal.
Elektronikával megtámogatott, komor melo-death/modern metal.
A Borkai-féle orgiapárt frakcióvezetője szerint a „Gothár-féle zaklatószínházak” követelik a pénzt, amit egyébként még Orbán Viktor ígért meg a kormány–Budapest megállapodás keretében. A szakmai szervezetek tiltakoznak, a Fidesz látatlanban bólogat, a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház pedig hétfő estére tüntetést szervez.
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”