"Budapesten már most nagyon sokat beszélnek arról, hogy visszatér a 2010 előtti világ, és ez óriási katasztrófa lenne"

"Budapesten már most nagyon sokat beszélnek arról, hogy visszatér a 2010 előtti világ, és ez óriási katasztrófa lenne"

Interjú Márki-Zay Péterrel az összefogásról, Budapestről, Jászberényről, és a visszatérő 2010 előtti világról.

Márki-Zay Péterrel pénteken találkoztunk Jászberényben, ahol Budai Lóránt kampányát támogatta. A jobboldali, konzervatív politikust az összefogás jövőjéről, az ismét felbukkanó 2010 előtti világról, Dobrev Kláráról, Schiffer Andrásról és Borkai Zsoltról is kérdeztük. Interjú.

„Ide nem kell szemét! Menj haza! Anarchista”. Többek között ezzel fogadták Önt Jászberényben a fideszes aktivisták.

Egy demokráciában el kell fogadni az eltérő véleményeket, ugyanakkor, ami ebből a flashmobból is kitűnt, ezek az emberek nem tudtak észérveket felhozni, hogy miért kellene a Fideszre szavazni. Nem azzal jöttek ide érdekes módon, hogy Jászberény fejlődni fog, hogy Szabó Tamás demokráciát, szabadságot, fejlődést hoz a városnak. Ők Gyurcsányoztak, liberálisoztak, baloldaliztak. Tették ezt annak a Fidesznek a képviseletében, amelyik nemhogy nem szüntette meg a korrupciót 2010 után, hanem azt soha nem látott mértékig fokozta, amelyik nem számoltatta el a kommunistákat, hanem a saját soraikban kommunista ügynököket rejteget, illetve akik nem állították meg a migrációt sem, hanem eddig példátlan mennyiségben hoztak be Magyarországra bűnöző migránsokat. A másik tapasztalat, nagyon félnek a Fideszben, hogy itt is elveszítik az önkormányzati választást, dacára minden piszkos módszernek, hazug, lejárató kampánynak. Egy tisztességes választáson a Fideszt már régen eltakarította volna az ország.

Viszont előbb-utóbb ezeket az árkokat csak be kellene valahogy temetni, hiszen se gazdasági, se társadalmi szempontból nem tartható fent sokáig ez az állapot. De mit tegyünk?

Óriási különbségnek kell lennie 2022 és 2018 között. Az összefogás szükséges, de nem elégséges feltétele a kormányváltásnak. Ami ennél is fontosabb, hogy hiteles legyen az ellenzéki együttműködés, és hitelesek legyenek a jelöltek is. Legyen egy közös kormányprogram, hiszen az ellenzéki pártok külön-külön nem tudták meggyőzni a választókat arról, hogy mitől lesz jobb hely Magyarország, ha demokrácia és jogállam lesz.

Nagyon-nagy felelőssége van a most hatalomra jutott ellenzéki városvezetőknek.

Budapesten már most nagyon sokat beszélnek arról, hogy visszatér a 2010 előtti világ, és ez óriási katasztrófa lenne az egész országnak, az ellenzéknek pedig különösen. Ha az alapján ítélnék meg az ellenzéket, hogy azok, akik már 2010 előtt is együtt loptak a Fidesszel, most visszatérnek, és folytatódnak a parkolási botrányok, az ingatlaneladások, az egymás pozícióba helyezése, akkor az a rendszerváltást fogja megakadályozni.

Orbán Viktornak pedig könnyű lesz majd arra mutogatnia, hogy tessék, itt van az alternatíva. Hiteles ellenzékiként mi nem szimplán a Fideszt akarjuk leváltani, hanem a lopást, és nem akarunk egy másik tolvajt a Fidesz helyére ültetni. Az az ellenzéki városvezető, aki ennek az erkölcsi mércének nem felel meg, az nem lehet a hiteles ellenzéki összefogás részese.

Pedig Budapesten nulla nullánál jelentek meg Draskovics és társai…

Miközben a Fidesz azzal került hatalomra, hogy eltakarítja ezt a korszakot...

Nem takarította el, ez igaz, de most akkor is visszajöttek.

Itt nyilván nem az egyes személyekről van szó, ugyanakkor

nekünk azt kell a leghatározottabban követelni, az ellenzékieken számonkérni, hogy ami 2010 előtt a Fidesz kétharmados győzelméhez vezetett, azt ne hozzák vissza.

Soha többé!

Ebben partnereik lesznek?

Úgy gondolom, hogy akik korábban a Fidesszel együtt loptak, azok most is a Fidesz érdekében cselekszenek, akármelyik pártban is vannak jelenleg. Az ellenzéki összefogást úgy kell meghirdetni, hogy abban bármely párt minden tisztességes tagjával együttműködünk, de a tolvajokat ki fogjuk közösíteni, akármilyen is a párttagkönyvük.

Az imént azt mondta, közös kormányprogramra van szükség a hiteles jelöltek mellett. Ez mit jelent? Lesz egy lista, amin rajta van Dobrev Klára, Jakab Péter, stb.?

Jobboldali, konzervatív, független politikusként is úgy gondolom, hogy nekünk is össze kell fogni a tőlünk különböző világnézetű emberekkel, hogy egy demokratikus, nyugati jogállamot felépíthessünk, de csak a tisztességes európai Magyarország programja mentén. 2022-nek ez a feladata.

Tehát tudna szavazni 2022-ben egy olyan listára, amin ott lesz Dobrev Klára?

Én nem zárnám ki Dobrev Klárát az ellenzéki együttműködésből.

Viszont most például úgy állunk, hogy a Borkai-orgia ellenére a város 22 tagú képviselő-testületébe 15 fideszest választottak be. Egyelőre messzi célnak tűnik, hogy ezek a győri kormánypárti választók Dobrevre szavazzanak.

Nyilván én sem Gyurcsányra, vagy a feleségére, hanem egy demokratikus Magyarországra fogok szavazni 2022-ben.

Akkor másképp kérdezem, mi az ajánlat azok számára, akik a Borkai-orgia tudatában is a Fidesz logóra szavaztak?

Vannak, akik Gyurcsányban, és vannak, akik Borkaiban látják a jövőt. Demokrácia van, ezt el kell fogadni. Bármely politikai oldalra igaz, hogy minél több hiteles szereplőt kell felmutatni. Hozzáteszem, a fideszes szavazók többsége sem azért szavaz a Fideszre, mert támogatja a lopást, vagy Borkai jachtozását.

Inkább attól tartanak, hogyha nem a Fidesz, hanem az ellenzék fog kormányozni, akkor megszüntetik a családi adókedvezményt, emelkednek az adók, és félnek attól is, hogy a 2010 előtti világ jön vissza. Ettől én is félnék.

Még a választások előtt adott interjút Schiffer András. Ő azt mondta az összefogás kritikájaként, hogy az ellenzéki pártok Gyurcsány javaslatára akár alakíthatnának egy nagy Demokrata Pártot is, bár elismerte, komoly mondás lehet 2022-re egy jó önkormányzati szereplés.

Akinek az intelligenciahányadosa legalább olyan magas, mint Schiffer Andrásé, az pontosan tudja, hogy vagy az összefogás, vagy a Fidesz. Nem gondolom, hogy az ő szellemi képességei ne lennének elegendőek ahhoz, hogy belássa, ha nincs összefogás tőlünk eltérő nézetű emberekkel, akkor ez a korrupt rendszer a nyakunkon marad.

És elég erős ez az önkormányzati eredmény 2022-re?

Amikor beszálltam a politikába, azt gondoltam, hogy ha a Jobbik és az MSZP összefogásával, illetve egy Fideszből kiábrándult független civil jelölttel legyőzhető a korrupció, a megfélemlítés, az példát mutat majd április 8-ára, ám Hódmezővásárhely csak a Fideszt ébresztette fel, és az ellenzék akkor nem tanult belőle. A magyar választók viszont nem ostobák, a legnagyobb számban már most is taktikai szavazók. Tisztességes programok és személyek mentén a jobb és baloldal között már ma is van átjárás. Ha ezt a megtanult képességet tudjuk erősíteni 2022-re, akkor van esély.

Persze igaz az is, hogy a pártok még mindig el tudják ezt süllyeszteni, de ez az ő történelmi felelősségük lesz. Jó példa erre Orosháza, ahol a szocialista párt a már elfogadott összefogásból kilépve megakadályozta a Fidesz leváltását, majd a fideszes testületben pozíciókat kaptak.

Ők a teljes város, és a családjuk előtt is szégyellhetik magukat, a történelem szemétdombjára kerültek, és így fog járni mindenki, aki ezt a korrupt rendszert fenntartja.

Most azért találkoztunk Jászberényben, mert megsemmisítették a választás eredményét, de más településeken is láttuk, a Fidesz nehezen akarja elengedni a hatalmat. Ön szerint azért számolhatunk azzal, hogy egyszer egy kicsit javul majd a magyar közélet?

Elképzelhető, hogy a "kisvasút eljut Bicskéig", a Fidesz még szigorúbb lesz és büntetni fog, de ezzel még nagyobb felháborodást fog kiváltani és hamarabb bukik meg országosan. Persze az is benne van, hogy konszolidálódik, én személy szerint ennek szurkolok. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy a fideszesek lelkiismerete megszólaljon végre.