A közösségi médiát jó dolgokra, így az evangelizációra is lehet használni, azonban a legnagyobb veszélye, hogy függőséget okozhat – vallja Hodász András. Magyarország egyik legismertebb római katolikus lelkipásztora az Alfahírnek adott interjúban elárulta, a 14-15 éves korosztály elérése érdekben hamarosan a Tiktokon is megjelenik. András atya elmondta véleményét a Coca-Cola #loveislove kampányáról, valamint közelmúltbeli #godislove kampányukról is részletesen mesélt. Megtudtuk tőle, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus egy programokban gazdag rendezvény lesz, és az advent közeledtével a karácsonyra készüléshez is iránymutatást adott.
Azt nem fogom megkérdezni András atyától, hogy miért választotta a papi hivatást, mert azt már kismilliószor megkérdezték…
Köszönöm szépen!
Azt viszont mindenképp meg kell kérdeznem, miért döntött úgy, hogy kiemelten és célzottan a közösségi médiában jelenik meg. Tehát miért lett – mondjuk így – facebookos pap?
Ez nem volt kifejezetten tudatos az elején, csak én is elkezdtem ott élni. Mint magánember regisztráltam, akkor kezdtem látni, hogy milyen lehetőségek vannak ebben. Aztán jött az Instagram, a YouTube, és láttam, hogy
ebben van olyan potenciál, ami az evangelizációra használható.
Lépésről lépésre alakult a dolog. Tehát szemben a papi hivatással, ez nem volt előre megfontolt, hanem inkább alakult. Ehhez egyrészt kell fogadó közönség, másrészt kell a magam részéről kedv. Úgy tűnt, hogy mind a kettő van.
Bírja idővel?
Igen, bár ez pont most probléma. Az Instagramon fent vagyok Papifrankó néven, ugyanezen a néven a YouTube-ra is készítünk heti egy videót, viszont nagyon sokan mondták, hogy a Facebookon is ne csak saját néven legyek, hanem ott is legyen Papifrankó oldal. Ez irgalmatlan sok idő. Nem is csak az, hogy kontentet gyártsunk, hanem az, hogy ha esetleg jönnek kérdések, kommentek, akkor válaszolni kell, ha beindul egy kommentháború, az nagyon sok időt felemészt. Én ezt csak úgy vállaltam el, hogy végül is sikerült beszerveznem két segítőt a Facebook-oldal szerkesztésébe.
Mit lehet tudni a csapattagokról?
Mindketten régi ismeretség, és mind a ketten elég profi szinten értenek a közösségi médiához.
A követők milyen korosztályt képviselnek?
A lájkokból azt látom, hogy 60-70 százalékban az Y-, a Z- és az alfa-generációhoz tartoznak. A maradék pedig az én korosztályom, illetve a nálam idősebbek. Azt mi is látjuk a közösségi médiában, hogy a Facebook inkább a szüleink vagy nagyszüleink korosztályának van, tehát onnan a fiatalok igazából menekülnek. A mai 14-15 éves korosztály már egyszerűen nincsen fönn a Facebookon, elsősorban Instagramon, Snapchaten és Tiktokon találhatók meg. Most ezért felmerült bennünk is, hogy
a Facebook, az Instagram és a YouTube után a Tiktokra is felmegyünk.
Persze ez újabb nehézség, hiszen egy újabb platform, ahova kontentet kell gyártani. De itt található egy olyan korosztály, akiket egyszerűen nem lehet másképp elérni.
Lelkipásztorok a virtuális térben
András atya mennyiben különbözik attól a virtuális személytől, akit a közösségi médiában látunk? A szakirodalom elég élesen elkülöníti a self és az image fogalmát.
Ha egy pszichológust megkérdeznénk a témáról, akkor valószínűleg tanulmányok tömegét tudná ajánlani, ami arról szól, hogy egyáltalán nem ugyanolyanok vagyunk a közösségi médiában, mint a valóságban. Én azért alapvetően úgy élem meg, hogy nagyjából ugyanolyan. Tehát amit a virtuális világban látnak rólam, hogy
kicsit csipkelődős, de humoros, viccelődős, kicsit néha hektikus kontentgyártó, ilyen vagyok a valóságban is.
Itt szoktam tartani a hittanórákat, ahol most ülünk, és ezeken ugyanúgy mókázunk. Ha eszembe jut valami, jön az intuíció, akkor abból lesz valami. Ezt pedig a közösségi média nagyban támogatja.
Viszonylag keveset látni az egyházi személyek között olyanokat, akik ilyen aktívak a virtuális térben. Vannak még ilyen papok?
Nem mindenkinek nagy a hangja. A közösségi médiának pont az a nehézsége, hogy mivel teljesen ingyenes és teljesen szabad – egy wifi jel meg egy telefon kell hozzá –, ezért annyian vannak rajta, hogy nehéz kitűnni. Szerintem sokan vannak, akik papként is posztolnak, de nehéz markánsabban megjelenni. De például a YouTube-on Fábry Kornél atya videóblogokat csinál, a 777 blognak szintén van videóblogja, szintén van Instagram-oldaluk, ott van Bese Gergő atya, tehát vagyunk néhányan, akik ezt csináljuk. De az tényleg nehézség, hogy ez szinte egy „part-time job”, tehát arra vigyázni kell, hogy ne vegyen el sok időt, hiszen
az elsődleges feladatunk mégiscsak itt, a plébánián jelen lenni.
Milyen veszélyeket rejt a közösségi média? A felhasználók ezt napi szinten használják, már-már ott „élnek”.
Szerintem a közösségi médiával kapcsolatos legnagyobb veszély, hogy addiktív. Nagyon könnyen túlzottan bevonz, és túl sok időt elvesz. Én azt tanácsolnám legelsősorban, hogy
mindig tartsunk „böjtöket”, tehát legyenek meg azok a mozzanatok, amikor bizony letesszük a telefont, kikapcsoljuk a wifit!
Legyenek akár idősávok, tehát például azt mondom, hogy este kilenctől nem telefonozom, vagy egy nap csak bizonyos időt telefonozom, és hogyha az lejárt – ezt már be is lehet állítani a készüléken –, akkor a telefon maga figyelmeztet erre. Tehát nagyon veszélyes tud lenni a közösségi média amellett, hogy nagyon jó dolog is, és jó dolgokra is lehet használni!
András atya már nemcsak a virtuális térben és a tévéképernyőkön látható, hanem óriásplakátokon is. A #godislove kampány válasz volt a Coca-Cola #loveislove kampányára. Utóbbiról mi a véleménye?
Elsősorban nem válasz szeretett volna lenni. Az ötlet onnan jött, hogy amikor kijött a Coca-Cola kampánya, akkor nagyon nagy volt a felháborodás. És engem kicsit az bosszantott a saját „oldalam” részéről, hogy értem a felháborodást, mert nem tudunk egyetérteni a melegházassággal, ez tiszta sor. Viszont miért nem tudunk megjelenni mi is valamilyen üzenettel ugyanilyen felületen?
Könnyű mindig csak felháborodni, és sokkal nehezebb kreatívnak, proaktívnak lenni.
Igazából innen indult el, a #godislove pedig jól rímel a #loveislove-ra. Fontos jól érteni, hogy a #godislove nem kirekesztő módon értendő, nem olyan értelemben reakció, hogy Isten úgy szeret, hogy nem szereti azokat, akik azonos neműek és fogják egymás kezét. Hanem Isten mindenkit szeret, de ebben a szeretetben vannak bizonyos erkölcsi törvények, amik pont az Ő szeretetéből következnek. Ugyanúgy, ahogy az apuka szeretetét az mutatja, hogy vannak ugyanilyen törvények: ha rászól a gyerekére, hogy „ne rohanj ki az utcára, mert elüt az autó!”, az nem az ő despotizmusának, uralkodási mániájának megnyilvánulása, hanem pont a szeretetének. A Coca-Cola kampányáról azt gondolom, hogy ő mint cég a maga számára fontos érték mellett kiállt, ebben én olyan nagyon meglepőt nem látok. Egy cég nem keresztény, nem katolikus, tehát nem kell ugyanazokat az elveket vallaniuk. Azért mi keresztényként, katolikusként természetesen nem tudunk egyetérteni például a melegházassággal, de szeretném, ha olyan keresztények és olyan katolikusok lennénk, hogy elmondjuk, miért nem értünk egyet. Hogy
nemcsak a felháborodásé a szó, hanem az értelmes párbeszédé. Üljünk le, beszéljük meg, és mondjuk el a mi szempontjainkat!
Ezt én meg is tettem több alkalommal a médiában is, és próbáltam úgy elmondani, hogy ők is megértsék azt, hogy mi ezzel miért nem tudunk egyetérteni.
Tehát az óriásplakáton olvasható „Atyám házában sok hely van” szlogen ugyanúgy vonatkozik adott esetben egy homoszexuális párra is?
Persze, mindenkire! Színre, fajra, nemre, orientációra vagy akár politikai álláspontra tekintet nélkül!
Eucharisztikus Világkongresszus: egy programokban gazdag találkozó
Nemrég tartottak itt, Angyalföldön egy eucharisztikus kongresszust. Hogy sikerült?
Nagyon-nagyon jól! Hála Istennek, rengetegen voltak, és nagyon lelkesek voltak. Kálmán Antal atyának a zseniális ötlete volt, hihetetlen sok munkája van benne. Egy héten keresztül tömött templomok, mi, a környékbeli templomok hívei mindig egy-egy templomban gyűltünk össze. Főleg környékbeliek jöttek, de biztosan érkeztek máshonnan is, mert próbáltuk a médiában is hype-olni. Ugye – ahogy szokták mondani – Budapest egy nagy falu, könnyű eljutni ide.
Jövőre viszont Eucharisztikus Világkongresszus. Ha az utca embere meghallja a kongresszus kifejezést, akkor arra gondol, hogy okos emberek összejönnek, és unalmasan beszélgetnek valamiről. Ez viszont nem az! Mi is az Eucharisztikus Világkongresszus?
Ez az elnevezés egy kicsit nehézkes. Ez egy százéves kezdeményezés, és világéletében ez volt a neve. A mai időkben tényleg az a nehézség, hogy az emberek az Eucharisztikus Kongresszusból „csak” két szót nem értenek: az Eucharisztiát és a Kongresszust.
Az Eucharisztia számunkra a kenyérben jelen lévő Krisztus valóságos teste, akit minden egyes szentmisében magunkhoz veszünk. A kongresszus, a gyűlés róla fog szólni, tehát Jézusról és a szentmiséről.
A kongresszus kifejezés tényleg nem annyira szerencsés, talán inkább egy találkozó, egy dzsembori. Egy héten át mindenféle programokat rendeznek. Persze lesznek köztük előadások, de egyáltalán nem ezen lesz a fő hangsúly. Lesz benne szentségimádás, szentmise, több mint háromezer gyerek elsőáldozása, sportprogramok. Tehát nagyon sokféle program lesz, pont hogy nem olyan tipikus kongresszus, ahol csak reggeltől estig előadások hangzanak el.
Magyarország 1938-ban már rendezett Eucharisztikus Világkongresszust.
Akkor Pacelli bíboros volt a Szentszéktől az a magas rangú méltóság, aki a rendezvényre érkezett. Ő később XII. Pius néven pápa lett.
Esélyes, hogy esetleg Ferenc pápa meglátogatja a rendezvényt?
Úgy tudom, hogy valószínűleg nem, de talán próbálják még őt rávenni. Azért neki eléggé „strict” a beosztása, mégiscsak egymilliárd embernek a vezetője. Szerintem ő körülbelül 2050-ig be van osztva.
Praliné a léleknek: egy olvasnivaló a Z-generációnak
András atya írt egy könyvet tavaly Praliné a léleknek címmel. Az attitűdök azt sugallják, hogy ha egy pap ír egy könyvet, akkor az egy hosszú, unalmas valami, teológiai fejtegetésekkel. Na, ez nem ilyen! Egy bekezdés kérdésre két vagy három bekezdés a válasz. Mi inspirálta arra, hogy ilyen stílusban írja meg a könyvét?
Azt vettem észre, hogy a fiatalok nem olvasnak könyveket. Én pedig „könyvaddikt” vagyok, nagyon szeretek olvasni. Látom azt, hogy mennyire sokat hozzánk adnak a könyvek.
Tágítják a látómezőnket, segítenek abban, hogy árnyaltabban lássunk az élet nagy kérdéseiben.
Ezért kitaláltuk azt, hogy egy ilyen stílusú könyvet, ahol rövid kérdésre rövid válasz érkezik, azt még a mai tini korosztály is el tud olvasni. És tényleg azok a visszajelzések jöttek, hogy „hú, András atya, életemben egy könyvet el nem olvastam, de ezt két nap alatt végigolvastam”. Ezek ugyanis változatos, de rövid, könnyen befogadható egységek. A célközönség valóban a tízes-húszas korosztály volt. Egyébként volt lehetőségük kérdezni, így a kérdések jó részét is ők tették fel!
A könyv első borítóján András atya nagyon „laza”, a motorjával látható. Ez a hobbija?
Abszolút hobbi, de papként nagyon praktikus hobbi! Mint minden „rendes” kamasznak, nekem is volt Simsonom, aztán 2016-ban Kispestre kerültem káplánnak. Ott sok temető és sok temetés volt, át kellett járni más temetőkbe. A temetés olyan helyzet, hogy onnan nem szabad késni. Amikor hétköznap délelőtt át kellett mennem például Kispestről az Új Köztemetőbe, akkor nagyon érzékeny az, hogy éppen mennyire van dugó. Ezért annyira praktikus a motor! Azt nem érinti a dugó, felülök, megyek. Tehát praktikus okokból kezdtem motorozni, és beleszerettem. Amikor már a robogót kicsinek éreztem – minden motorosnak az életében eljön az a pillanat, hogy kevésnek érzi az ötven köbcentit –, akkor megcsináltam a motorosjogsit is.
Közeledik az adventi időszak. Adjon iránymutatást, hogy hogyan készüljön egy hívő ember, illetve hogyan készüljön a magyar társadalom körülbelül kilencven százaléka, aki „a maga módján vallásos”!
Ha kimegyünk az utcára, már minden a karácsonyról szól, fent vannak a karácsonyi díszek. Szerintem akár egy nem hívő ember is beláthatja azt, hogy a karácsony nem december 23-ról 24-re fog megérkezni a szívünkbe. Arra érdemes rákészülni! Nem csak az ajándékok meg a karácsonyi menü tekintetében. Az évnek a ritmusa úgy van kialakítva, hogy vannak időszakok, amikor a szürke hétköznapoké a szerep, és vannak időszakok, amikor a megállásé, a magunkba tekintésé, a szeretteink felé fordulásé. Tekintsünk úgy az adventre, hogy testileg-lelkileg felkészülünk a karácsonyra! Kicsit lelassulunk, kicsit magunk felé fordulunk, akár tehetünk valamilyen elhatározást, ami nagyon sokat jelenthet.
Minden ember életében vannak pillanatok, amikor felismeri, hogy ebben és ebben a dologban rossz irányba megyek. Például túl sokat használom a telefont, vagy túl sokat Facebookozom, vagy túl sokat eszem és le szeretnék fogyni. Itt a lehetőség, hogy tegyek egy elhatározást, amikor azt mondom, hogy most irányt változtatok.
Például hogy most adventben nem Facebookozom, vagy csak napi fél órát, ezzel is készítem magam a karácsonyra. Nekem szokásommá vált itt az, hogy december 24-én délután, mikor az otthoni családi ünneplések előtt összegyűlünk a templomban, egy üveg Nutelláért cserébe begyűjtöm a gyerekektől a telefonjaikat. A telefon az nálam karácsonyozik, ők pedig a családjukkal. És akkor kvázi „kénytelenek” beszélgetni a tesóikkal, igazi értelemben találkozni a saját családjukkal. Amikor lementek az ünnepek, akkor meg visszakapják a telefont. Nagyon nagy problémának tartom a mobilfüggőséget az ő generációjukban is. Ilyen apróságokkal próbálok segíteni.