Sopronban kezdte meg a devizakárosultakat tájékoztató körútját Marczingós László péntek délután. A sajtótájékoztatón Z. Kárpát Dániel közölte, e sorozat célja, hogy beszámoljanak minden fejleményről, mely az Európai Unió Bíróságának (EUB) friss döntése után született. Ismert, a testület kimondta, ellentétes a közösségi joggal az a a szabályozás, mely a devizahiteleket kötelezően piaci árfolyamon forintosította.
A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője emlékeztetett, az Országgyűlésben először az Igazságügyi Bizottság, majd a Törvényalkotási Bizottság is lesöpörte az asztalról a Lex Marczingós fantázianévvel illetett szakmai csomagot úgy, hogy a devizakárosultak szabadságharcosaként is emlegetett ügyvéd szakértőként ki sem fejthette álláspontját.
Az ellenzéki honatya kiemelte,
„ha volt olyan kormánypárti remény, hogy egy ilyen nemleges szavazásra is feladjuk, elengedjük ezt a dolgot, akkor csalatkozniuk kell”.
Ugyanis – fejtette ki Z. Kárpát – a jövő hét kedd reggelre ő elnökként összehívta a Fogyasztóvédelmi Albizottság ülését, ahol Marczingós László időkeret nélkül ismertetheti azt a módszert, ami alapján
„minden egyes devizahiteles számára jóvátétel, igazságtétel érhető el”.
Sőt – tette hozzá a jobbikos politikus – kedden délelőtt az Igazságügyi Bizottság ülésén mint az ellenzéki párt alkotmánybíró-jelöltje szintén szót fog kapni Marczingós László. Z. Kárpát a jelölést azzal indokolta, hogy a devizahitelekből nagy nyereséget termelő pénzintézetek a devizakárosultakat nem keresték meg, az Alkotmánybíróságot viszont igen, mégpedig annak érdekében, hogy töröljék el az őket terhelő kamatstopot. A Jobbik alelnöke azt mondta, ha Marczingós az Alkotmánybíróság tagja lenne, nyugodt lenne afelől, hogy ott „nem feltétlenül a bankok javára és a polgárok kárára bírálják el az ilyen beadványokat”.
Az ellenzéki honatya azt kérte a devizakárosultaktól, kövessék ezeket az eseményeket és adják tovább a közösségi médiában, mert – mint fogalmazott – amíg a devizások nem adják fel, addig van remény.
A fórumon Marczingós László azt mondta, számára „felemésztő volt” azt látni, képviselőségükből jól élő politikusok képtelenek azon túllépni, hogy ki volt a hibás. hangsúlyozta, a fideszesek bekiabálásokkal úgy tettek, mintha nem nekik lenne kétharmados többséggel jogalkotási felelősségük, és így
a kormánypárti képviselők el akarják szabotálni az ügyet.
Az ügyvéd kiemelte: itt nem arról van szó, hogy meg kell menteni sértetteket, hanem arról, hogy az államnak az EUB ítéletét végre kell hajtania. Felidézte,
a fideszes politikusok arra a Kúriára mutogatnak, amelynek nincsen döntési jogköre, nem véleményezheti, nem értékelheti, nem értelmezheti az EUB döntését, hanem végre kell hajtania.
Marczingós úgy látja, a legfőbb bírói fórum nem nagyon törekszik erre, egy gyenge végzésben felrémlik egy jogegységi tanács összehívásának lehetősége, de nem tudni, mit terjesztenek oda, és egyáltalán szándékában áll-e a Kúriának az ítélet végrehajtása. Ennek alátámasztására azt mondta, az EUB április 30-i döntését követően a hazai bíróság csak olyan döntéseket hozott, ahol ezt a döntést nem alkalmazta, szándékosan megkerülte, „eloldotta magát az uniós jog hatályától”, tevékenysége önkényessé vált.
A devizakárosultak szabadságharcosa szerint a parlament felelőssége abban áll, hogy a devizahiteles törvényeket hatályon kívül helyezzék, és így a fogyasztók abba a jogi helyzetbe kerüljelek, mintha ezeket a devizahiteles szerződéseket meg sem kötötték volna. Örömét fejezte ki, hogy a Fogyasztóvédelmi Albizottságban elmondhatja, mi az EUB-döntés fogyasztóvédelmi jelentősége.
Az ügyvéd reménykeltőnek nevezte, hogy Lázár János miniszter egy köztéri fórumán azt mondta, részben egyetért Marczingóssal abban, hogy kezelni kell az ügyet. Ennek nyomán ő
találkozót kért Lázártól, és úgy tűnik, erre hamarosan sor is kerülhet.
Ugyancsak időpontot kért az Igazságügyi Minisztériumtól is – folytatta az ügyvéd –, és
úgy tűnik, hamarosan Répássy Róbert államtitkárral is lesz megbeszélése arról, mi lenne a tárca feladata.
Marczingós László és Z. Kárpát Dániel ezt követően a soproni Polgári Szalonban tartott lakossági fórumot a szép számmal megjelent érdeklődő számára.