"Kegyetlen bűnözők ne kaphassanak kegyelmet!"

.
Fotó: MTI/Varga György

Vasárnap délután sajtótájékoztatót tartott a Jobbik országgyűlési képviselője, Varga-Damm Andrea. A jobboldali párt képviselője, a napokban ismét rendőrkézre került Sztojka Iván miatt arról beszélt, hogy milyen problémákkal küszködik a hazai igazságszolgáltatás. 

Mint ismert, Marian Cozma veszprémi kézilabdázót 2009-ben gyilkolták meg egy helyi szórakozóhelyen. A halálos szúrást Sztojka barátja, Raffael Sándor ejtette rajta, de a bíróság szerint neki is komoly szerepe volt a sportoló halálában. A 18 évre ítélt Raffael akkor szúrta szíven a sportolót, amikor az dulakodott Sztojka Ivánnal és Németh Győzővel, és a két férfi a falnak szorította. 

A szúrás után Sztojka bele is rúgott a már a földön fekvő Cozmába.

A bíróság elé állított Sztojka Iván először 20 évet kapott, amelyet másodfokon elképesztően enyhe, mindössze 8 éves szabadságvesztésre módosítottak. A Kúria 2012-ben hozta meg a végső döntést, amelynek értelmében 13 évet kellett volna rács mögött töltenie, ám „kifogástalan magaviseletére” hivatkozva négy és fél évvel büntetése letelte előtt feltételesen 2018-ban szabadlábra helyezték. 

A szabadulása után egy vállalkozó gyártelepi segédmunkásnak jelentette be az azóta nevet is változtató Sztojka Ivánt, akinek az óriási köszöntőbulijáról a fél hazai sajtó is beszámolt

Újabban azzal került ismét a sajtó elé a férfi, hogy a közmédia értesülései szerint prostitúcióra kényszerített egy dunaújvárosi nőt. A rendőrség információi szerint a férfi rendszeresen beszámoltatta a nőt a jövedelméről, amit készpénzben vagy banki utalással kellett neki elküldenie. Ebben az általa beszervezett három bűntársa segítette, akik saját bankszámlájukról vették fel az oda utalt, prostitúcióval megkeresett pénzt, majd átadtak a férfinak.

Az enyingi férfit előállították és bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság november 15-én rendelte el letartóztatását.

November 25-én hétfőn a Parlamentben Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, hogy 

Marian Cozma meggyilkolásával nemcsak a magyar társadalmat, hanem a cigány-magyar együttélést, és minden jó érzésű cigányembert is szíven szúrtak. 

Leszögezte, a Jobbik nem hajlandó belenyugodni abba, hogy a no-go zónák, "ellenséges törzsi területek" alakuljanak ki, és ha nem hajlandó a kormány meghozni a vonatkozó törvényeket, akkor azt ők fogják megtenni.

A magyar igazságszolgáltatás csődje

A Jobbik képviselője, Varga-Damm Andrea vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a 

Sztojka-ügy a magyar igazságszolgáltatás csődje. 

A képviselőnő szerint felháborító, hogy idő előtt hagyták szabadon engedni az enyingi férfit. Hozzátette, hogy amint kikerült a börtönből, ismét bűnözői életmódot folytatott. 

"Eszébe sem jutott segédmunkásként dolgozni, hanem inkább prostitúcióra kényszerült egy nőt, akinek a bevételeiből élt." 

  • A Jobbik javaslata, hogy ne változtathasson nevet az, akit nem mentesítettek a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Tehát a büntetés kitöltése utáni türelmi idő alatt, még ne élhessen a névváltoztatás jogával. 

Kiemelte, hogy nem mérlegel megfelelően a büntető törvénykönyv annak tekintetében, hogy miként lehet valakit "jó magaviseletért" előbb kiengedni, hiszen a szabályok betartásához bármilyen agresszív ember tud alkalmazkodni, mivel tisztában van azzal, hogy így korábban szabadulhat. 

Varga-Damm Andrea elmondta, hogy létezik olyan szabály, amely kimondja, hogy nem lehet megelégedni azzal, hogy az elítélt csupán a szabályok betartása miatt, feltételesen szabadon engedjék idő előtt. 

A Jobbik képviselője szerint nem az elítéltek, hanem a polgárok védelmét kéne elsődlegesen nézni. Elsőként azt kéne megvizsgálni a szabadlábra helyezése esetén,

az életviteléből várható-e az, hogy esetleg újabb bűncselekményeket követ el. 

A képviselő kiemelte, hogy a bűncselekményt elkövető személyiségeket fokozottabban kell figyelni, hogy a büntetés kiszabása és a kedvezményben részesülés esetén leginkább azt vegyék figyelembe, hogy életmódja szerint személyisége alkalmassá teszi őt arra, hogy később újabb bűneseteket kövessen el. 

Ismertette, hogy bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények esetén magasabb kiszabható büntető határértékek vannak. Ezzel azonban egy probléma van, hogy akikkel szemben ezt alkalmazni lehet, azok már többszörösen el voltak ítélve korábban.

  • A Jobbik azt szeretné, hogy az erőszakos vagy kényszerítő tényállási elemekkel megvalósított bűncselekmények elkövetőivel szemben is lehessen ezt alkalmazni. Vagyis, ha nem visszaeső és nem bűnszervezetben követte el, de erőszakos vagy kényszerítő jellegű eleme van, akkor figyelembe lehessen venni ezt a magasabb értéket.

A Jobbik azt javasolja, hogy az Igazságügyi Minisztérium állítson fel egy öttagú bizottságot azokra az esetekre, ha egy bűnelkövető életmódja, személyisége alapján számítani lehet bűnismétlésre.

"Ha ezt a rendszert bevezetjük, akkor a Sztojka-félék nem 13, hanem 20 évet kapnak és nagy eséllyel nem kapnak kedvezményt." 

- szögezte le Varga-Damm Andrea. 

Varga-Damm Andrea megemlítette, hogy a Marian Cozma megölésének ügyében elítélt, most pedig prostitúciós ügyben nyomozás alatt álló Sztojka Iván esete "etnikai háttértől függetlenül" volt az utolsó csepp a pohárban, mert a bűnözőknek "látniuk és tudniuk kell", hogy a törvény rájuk is kötelező, "és a társadalom nem engedi, hogy korlátlanul ugráljanak a hátán".

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
sss
2019. december 13. | 13:17
1
sss
2019. december 13. | 12:11
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.
"A tétlenségért talán még nagyobb árat kell majd fizetnünk."
Kétnapos csúcstalálkozót tartanak az uniós tagországok állam-, és kormányfőinek részvételével, a főbb témák között szerepel a klímaváltozás kérdése is.
Lengyel mintára fékeznék az elvándorlást.