Kimondta a miniszter: Orbán Viktor szavainak valóságtartalma változik

Orbán Viktor
Orbán Viktor

Megint a jobb sorsra érdemes agrárminiszterre, Nagy Istvánra hárult a feladat, hogy Orbán Viktor miniszterelnök helyett válaszoljon a parlamentben a képviselők kérdéseire. Tudni kell, Nagy István volt például az első (egyetlen) magyar kormánytag, aki elismerte, létezik a klímaválság, s rendkívül ijesztő, és akkor sem tudott - igazán - mellébeszélni, amikor a jobbikos Z. Kárpát Dániel a gyenge forintárfolyamról érdeklődött a kormányfőnél.

A jobbikos politikus jelezte, hogy a 335 forint fölé euróárfolyam már olyan kockázatot jelent, amit minden magyar család megérez, másrészt ez csak azoknak a hazánkból exportáló multicégeknek jó, amik itt olcsóbban tudják kifizetni a magyar munkavállalókat, és olcsóbban tudnak gyárakat létesíteni. Mindezek mellett korábban Orbán Viktor még úgy nyilatkozott, hogy a gyenge forint árfolyam ellentétes az emberek érdekével - tette még hozzá.

(Emellett volt egy érdekes mellékszál a két politikus között arról, hogy egy Iphone megléte mennyire létkérdés a XXI. században, de ez kiderül a mellékelt videóból).

Mindenesetre Nagy István szerint

Orbán Viktor által elmondott mondatok "tartalmának igazságát mindig a helyzet meghatározza, mindig egy adott gazdasági helyzetben kell figyelni".
Ennél szebben nem lehet körbeírni, ugye!? :)

Egyébként az Orbán Viktor miniszterelnök helyett felszólaló Nagy István még leszögezte azt is, szükséges a gyenge forint mert álláspontjuk szerint a stabil, de gyenge forint segíti a magyar gazdaság működését.

Középkorban a királyok

Egyébként Orbán Viktor 2004-ben az akkori HírTV-nek még arról beszélt, a forint gyengülése azt jelenti, hogy tulajdonképpen

"ellopják a pénzt az emberek zsebéből",

mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. Szerinte

a forint gyengítését célzó utalások és kísérletek a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.

Orbán 15 évvel ezelőtt leszögezte:

"a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak."

2008-ban Orbán Viktor, 274 forint/Euró árfolyam mellett pedig azt közölte:

"A forinttal nincsen nagyobb baj, a forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak."

Komoly feszültség Orbán közvetlen környezetében

Elég ritka az olyan eset, amikor nyilvánossá válnak a Fideszen belüli érdekellentétek, hatalmi acsarkodások. Ha meg is történik, általában nevük elhallgatását kérő informátorok értesítik az ellenzéki médiát. Ami most történt, arra viszont gyakorlatilag a G-nap óta nem volt példa: Orbán Viktor két közvetlen munkatársa, egyben legfontosabb gazdaságpolitikusa a nagy nyilvánosság előtt kritizálta egymást.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2019. december 08. | 12:25
Elektronikával megtámogatott, komor melo-death/modern metal.
1
1
sss
2019. december 07. | 16:22
A Borkai-féle orgiapárt frakcióvezetője szerint a „Gothár-féle zaklatószínházak” követelik a pénzt, amit egyébként még Orbán Viktor ígért meg a kormány–Budapest megállapodás keretében. A szakmai szervezetek tiltakoznak, a Fidesz látatlanban bólogat, a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház pedig hétfő estére tüntetést szervez.
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
Elektronikával megtámogatott, komor melo-death/modern metal.
A Borkai-féle orgiapárt frakcióvezetője szerint a „Gothár-féle zaklatószínházak” követelik a pénzt, amit egyébként még Orbán Viktor ígért meg a kormány–Budapest megállapodás keretében. A szakmai szervezetek tiltakoznak, a Fidesz látatlanban bólogat, a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház pedig hétfő estére tüntetést szervez.
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”