Újabb pofon a normalitásnak: nem lehet népszavazást tartani az állatkínzók börtönbüntetéséről

Állatkínzás

Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azt a jobbikos népszavazási kezdeményezést, mely arról szólt, hogy az állatok pusztulását okozó állatkínzási ügyekben a bírói gyakorlat letöltendő szabadságvesztést alkalmazzon.

A kérdés így szólt volna:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az állat pusztulását okozó állatkínzást a Büntető Törvénykönyv végrehajtandó szabadságvesztés büntetéssel sújtsa?”

A népszavazási kezdeményezést nyolc korábbi jobbikos parlamenti beadvány előzte meg, de azokat egytől egyik leszavazta a kormánypárti többség. Ezért döntöttek úgy, hogy népszavazás során szeretnék kikérni az emberek véleményét a szigorításról, azonban az NVB szerdán 7-4 arányban ezt is elkaszálta.

Dudás Róbert országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta, a bizottságban mondvacsinált okokra hivatkozva utasították el őket, ezek közül egy példát is említett, miszerint

sértené a bírói függetlenséget, ha az emberek népszavazáson mondanák ki, hogy letöltendő börtönbüntetéseket akarnak látni.

Az indoklást egyébként két dolog is megkérdőjelezi:

  • az egyik az, hogy a három csapás törvény is behatárolta a bírói mozgásteret, emiatt mégsem kritizálták,
  • a másik, hogy a súlyos állatkínzási eseteket a Büntetőtörvénykönyv jelenleg is képes letöltendő szabadságvesztéssel sújtani, azonban feltételezhető, hogy a bírói gyakorlat rendszerint azért tekint el ennek alkalmazásától, hogy tehermentesítse a már így is határait feszegető büntetés-végrehajtást. Ebben az esetben tisztán látható, hogy politikai nyomásnak lehet köszönhető a megengedő bírói ítélkezés, tehát eleve nincs szó bírói függetlenségről.

A Jobbik bejelentette, hogy nem törődnek bele a döntésbe, és

a Kúriához fordulnak.

Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági tagozatának elnöke közölte: azt akarták elérni, hogy

ha a parlamentben nem sikerül dönteni erről a kérdésről, akkor döntsön a nép,

ők pedig továbbra is együttműködnek az állatvédő szervezetekkel azért, hogy javuljon a helyzet, valamint továbbra is készek arra, hogy politikai eszközökkel segítsék a civil állatvédőket. Hozzátette, az Ifjúsági tagozat országos kampányt fog indítani az állatkínzások megelőzése érdekében, melyhez hozzá tartozik a felelős állattartás kérdése is.

Szurkolók elől menekült a fejszés állatkínzó - a bíróságról ő is szabadon távozhatott

Újabb kegyetlen állatkínzó maradt letöltendő büntetés nélkül. Kedden a Dabasi Járásbíróság mindössze egy év próbaidőre felfüggesztett, nyolc hónapos letöltendő fogházbüntetésre ítélte azt a 25 éves férfit, aki szeptember elején mérgében megölte testvérének kutyáját. A kegyetlen gyilkost a Szurkolók az Állatokért csoport tagjai várták a bíróságon, az állatvédők a tárgyalást is figyelemmel kísérték.

Keresztesy felhívta a figyelmet arra is, hogy állatvédő szervezetek becslései szerint 1-2 millió közé tehető Magyarországon a különböző kóbor állatok száma, míg a menhelyek kapacitása csupán néhány ezer, tehát rendszerszinten kell beavatkozni az állatvédelembe.