Ismét kirívóan NER-pozitív lett az 50 leggazdagabb magyar listája

Ismét kirívóan NER-pozitív lett az 50 leggazdagabb magyar listája

Az Orbán Viktor által felépített, korrupción és tömegmanipuláción alapuló rendszer újdonsült elitje mára végképp megunta a szégyenlősséget, és valósággal leuralta a Forbes által évente összeállított 50 leggazdagabb magyar listáját.

A lista legelején nem történt változás 2018 decemberéhez képest.

Az első helyen ki más is állhatna, mint a miniszterelnök testi-lelki jóbarátja és két lábon járó malacperselye:

Mészáros Lőrinc.

A 407,7 milliárd forintos vagyonnal az élen trónoló gázszerelőt nem sokkal lemaradva, 368 milliárd forintos vagyonával követi a dobogón bérelt hellyel rendelkező OTP-vezér,

Csányi Sándor.

A két éllovast ráadásul már világszinten is jegyezheti a Forbes: ugyanis minden esélyük megvan rá, hogy felkerüljenek a A világ milliárdosai című különszám listájára is.

A harmadik helyre a pornócézár Gattyán György parkolt be elegánsan 244,9 milliárdos vagyonával. Ő köztudottan nem a rendszer kegyeltje, így harmadik pozíciója lassan üde színfolttá teszi az üzletembert.

Különösen az olyan nevek között, mint Szíjj László (4. hely, 207,4 milliárd forinttal), Demján Sándor örökösei (5. hely, 206 milliárd forinttal), Széles Gábor (8. hely, 156,6 milliárddal), Jellinek Dániel (10. helym 107,5 milliárddal), Wáberer György (12. hely, 96 milliárd forinttal), Leisztinger Tamás (13. hely, 93,5 milliárddal), Rákosi Tamás (16. hely, 83,3 milliárddal), Garancsi István (20. hely, 63,7 milliárd forinttal) és még sokan mások.

A mezőny rendszer szempontjából kifejezetten felülreprezentált részéhez idén két női versenyző is felzárkózott, mindketten a politikai celebritás határmezsgyéjét súrolva:

  • a férje vagyonának jelentékeny részét öröklő Vajna Tímea legfiatalabbként mindjárt a 40. helyre ugrott, 37 milliárdjával ;
  • A 42. pozícióban pedig Schmidt Máriát találjuk, 35,5 milliárdos vagyonával.

Örömhír: Orbán apja és veje is a 100 leggazdagabb magyar cégtulajdonos között

Nagyot ment a miniszterelnök családja az elmúlt évben. A Forbes legújabb számában közölt, 100 legértékesebb magyar céget számba vevő listára felkerült Orbán Győző és Tiborcz István vállalkozása is - adja hírül a 24.hu Az Orbán Viktor édesapja által vezetett, Dolomit Kft. 10,5 milliárd forinttal a 88. helyen debütált.