Szörnyeteg vagy példakép? – Történész-beszélgetés egy könyv tükrében arról, hogyan látták a kor utazói a Harmadik Birodalmat

Szörnyeteg vagy példakép?

Január 29-én, sajnos érdeklődés tekintetében eléggé a radar alatt maradva, került sor egy remek történészi beszélgetésre Julia Boyd brit írónő Szörnyeteg vagy példakép? – Korabeli utazók a nácik Németországában című, a maga nemében hiánypótló könyvéről.

A 2019-ben a Személyes Történelem gondozásában megjelent kötetről dr. habil. Vitári Zsolt, Fóris Ákos történészek és a fordító Miholics Zoltán beszélgettek dr. Soós Gábor kiadóvezető moderálása mellett. Bár az eseményt vitaként hirdették meg, még Puzsér Róbert és Schiffer András témában rögzített beszélgetésében is több véleménykülönbség fedezhető föl, mint a szerdai eszmecserében. Ami egyébként egyáltalán nem tette unalmassá az estét.

Az utólagos tudás hiányában

A három résztvevő mindenekelőtt abban értett egyet, hogy a könyv egyik legnagyobb erénye, hogy olyan emberek beszámolóin alapszik, akik nem tudhatták pontosan mi is lesz a vége a német nemzetiszocialista rendszernek, így nem a retrospektív ítélkezés annyira jellemző szemszögéből ítélték meg a hitleri rezsimet.

Vitári Zsolt

Vitári Zsolt hangsúlyozta, hogy a kötet nem csak a történész szakemberek, hanem az átlag olvasók számára is könnyen érthető, olvasmányos, amivel testközelbe hozza a történelmet. Hozzátette, hogy Boyd válogatásának alapelvei részben zárójelbe teszik azt a zsigeri reakciót, amivel a jelen laikus olvasóközönsége előszeretettel kérdezi föl a németséget: mégis, hogy nem látták előre a hitleri politika következményeit?

Berlini utcakép 1935-ből

A gondolatmenetet továbbfűzve Fóris Ákos szintén arról beszélt, hogy az „utólagos születés kegyelmétől” mentes képet kaphatunk a Szörnyeteg vagy példakép? lapjain, melyet „sodró lendületű kollektív naplóként” jellemzett. A túlnyomó részt angolszász leírásokra épülő kötet szerinte is kiválóan rávilágít arra, hogy

azok a külföldiek sem feltétlenül látták a nemzetiszocializmus végállomását, akik rövidebb-hosszabb ideig Németországba látogattak, vagy akár ott is éltek.

Fóris a könyv erényeként emelte ki azt is, hogy a szerző igyekezett a lehető legminimálisabb etikai, erkölcsi vagy bármiféle egyéb értékítéletet vinni a szövegbe. Ezzel az író kilép a történelmet jók és gonoszok kettősére osztó felfogásból, ami szerinte sokkal tudományosabb szemléletet tükröz azzal, hogy megengedi az olvasónak, hogy ő vonja le a tanulságokat.

Fóris Ákos
Forrás: Clio Intézet / Facebook

A mű szerinte már csak ezért is megérdemelte a magyar kiadást, illetve úgy véli, hogy az ehhez hasonló könyvek legalább részben ellensúlyozni tudják a Harmadik Birodalomról szóló, valódi szakirodalom hiányát és a témával kapcsolatos ponyvadömpinget.

Miholics Zoltán

Miholics Zoltán a könyv szerkezetéről és a fordítás nehézségeiről ejtett szót, és elárulta: nem mindig volt könnyű magyarra átültetni a szöveget, de a végeredmény egy könnyen olvasható és befogadható mű lett. A Szörnyeteg vagy példakép? érdekességeként emelte ki, hogy a beszámolók azok szerzőit és világukat is bemutatják, a köztük szereplő híres emberek magánéletéről pedig olyan mozzanatokat tár fel, amelyek nem feltétlenül közismertek.

Az innováció bűvöletében

A pozitív hangvételű beszámolók kapcsán Vitári Zsolt emlékeztetett, hogy a memoárok többsége nem egyszerű utazóktól, hanem sok esetben kifejezetten européer szellemiségű, felsőbb társadalmi osztályokba tartozó, művelt vagy világlátott emberektől származik.

1935-ös május 1-i felvonulás Goebbels portréjával

Arra is rávilágított, hogy míg az 1933 előtti leírások Németország kulturális sokszínűségét, szabad, sőt sok esetben szabados nagyvárosi miliőjét dicsérik, addig a nemzetiszocialisták hatalomra jutását követően a beszámolók a rendet, a fegyelmet és a látványos fejlődést méltatják. Vitári szerint az is nagyban meghatározza, hogy ki, mit gondol követendő példának a leírások szerzői közül, hogy ki, milyen szocializációs háttérrel rendelkezik.

Adolf Hitler egy nemzetiszocialista gyűlésen

Hozzátette:

a szövegeken belül sokan külön kezelik Hitler rendszerét és Németországot, a többség pedig a pozitívumokat ugyanúgy megemlíti, mint a negatív jelenségeket.

 

Átlagos berlini utcakép a '30-as évekből

Fóris Ákos arra mutatott rá, hogy a kötetben „megszólaló” tudósok, diplomaták, művészek vagy sportolók többnyire azért nem utasították el reflexből a nemzetiszocialista berendezkedést, mert Európában ekkor teljesen hétköznapinak, elfogadott modellnek számítottak a diktatórikus, autoriter rezsimek.

Amikor berlini mozik a Lázadás a Bountyn-t játszották

A pozitív viszonyulás egyik komponensének nevezte továbbá Hitler azon politikai PR stratégiáját, mellyel sikeresen hitette el magáról, hogy ő egy „második Bismarck”, így a németséghez hagyományosan – és kölcsönösen – pozitívan viszonyuló brit szemlélők a nemzetiszocialista sikerpropaganda számos elemét készpénznek vették és követendő példaként kezelték. Ezt a hatást erősítette Fóris szerint az, hogy az alapvető szimpátia miatt sok külföldi a saját értékrendjének vagy politikai elgondolásainak elemeit látta bele a Harmadik Birodalom rendszerébe úgy, hogy azoknak valójában nyoma sem volt a rezsim működésében vagy ideológiájában.

A házigazda bevonulása: Adolf Hitler az 1936-os berlini olimpia megnyitóján

Miholics Zoltán rámutatott, hogy az angol arisztokrácia és a felsőbb osztályok szoros vérségi kötelékben is álltak a német elittel, ami csak fokozta a kölcsönös elismerést a két nemzet között. Ráadásul szerinte a brit társdalom jelentős része irigykedve tekintett a nyílt antiszemitizmusra és a nemzetiszocialista doktrínák bolsevik elemeire, mert bennük is élt az igény ezek megvalósítására, aminek leginkább az angol társadalmi konvenciók szabtak gátat.

Követendő példa

Arra a kérdésre, hogy magyar viszonylatban, illetve a Horthy-kor Magyarországáról lehetne-e, illetve érdemes lenne-e egy hasonló gyűjtést csinálni, mindhárom résztvevő határozott igennel felelt.

Jesse Owens az 1936-os berlini olimpián - Az ő visszaemlékezése is olvasható a könyvben

Bár Vitári szerint a magyar reakciók legfeljebb abban különböznének a Szörnyeteg vagy példakép?-ben szereplőktől, hogy még inkább elfogultak és pozitívak lennének, ezt nem a magyarság nemzetiszocializmus iránti rajongásának bizonyítékaként kell értelmezni szerinte. Kifejtette, hogy ha a kor egyik legfejlettebb társadalmából és világbirodalmából érkező angol csodálattal tudott adózni a Harmadik Birodalom egyes kulturális, tudományos vagy egyéb vívmányai előtt, akkor egy sokkal hátrányosabb helyzetben lévő, poszt-trianoni Magyarországról érkező látogatót sokszorosan lenyűgözhettek a Reichben szerzett tapasztalatok.

Életkép Berlinből (1937)

Fóris szerint egy ilyen kötetpár kiválóan árnyalhatná a Horthy-korszakra bélyegként rásütött túlzott németbarátsággal kapcsolatos képet, és ő is hangsúlyozta, hogy a kor magyar elitjének olyan közismert tagjai, mint Hóman Bálint vagy Csáky István nem a nácizmus miatt szimpatizáltak a németekkel, hanem épp ellenkezőleg: az innováció iránti csodálat tette őket fogékonnyá valamilyen szinten a nemzetiszocializmusra.

Csak zsidók számára! (1938)

A történész arra is rámutatott, hogy a németek felé irányuló szimpátia a britek vagy amerikaiak részéről korántsem volt olyan egzisztenciális kérdés, mint például az Anschluss utáni Magyarország szempontjából, amely közvetlenül határos lett a Harmadik Birodalommal.

Az Anschlusst ünneplő tömeg

A beszélgetés mindhárom résztvevője kiemelte, hogy a kötet kifejezetten jó szakmai forrásként is használható, aminek csak kedvez, hogy nem száraz, levéltári stílusban íródott, egységes narratívával és tematikus szerkezettel dolgozó, áttekinthető szövegről van szó.

Német vendéglő terasza a 30-as években

A történészek abban is egyetértettek, hogy a Szörnyeteg vagy példakép? bárki számára közérthető és élvezhető, aki kicsit is érdeklődik a történelem iránt.