Egymillió forint behajtás után 650 ezres jutalom?

.

Minden egymillió forintos kintlévőség behajtása után egyhavi bérét, vagyis bruttó 650 ezer forintot, de éves szinten maximum kéthavi járandóságát kapta meg prémiumként tavaly októberig a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. korábbi vezérigazgatója - írja a Nepszava.hu.

A számok nyelvén ez azt jelentette, ha a cégnek kétmillió forint hasznot hozott, az a közterhekkel együtt több mint 1,6 millió forintjába került az önkormányzati cégnek. 

Ahogy arról többször is beszámoltunk, Nagykanizsán ugyan kormánypárti polgármestert választottak meg ősszel, ám a közgyűlés ellenzéki többségű lett. Az Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója tavaly novemberben hét másik önkormányzati cégvezetővel együtt menesztette a vagyongazdálkodás első emberét is.

Így vesztette el a Fidesz Nagykanizsát

Nagykanizsán október 13-án a fideszes Balogh László lett a polgármester a voksok 49,3 százalékával - mindössze 494 szavazattal előzte meg az ellenzéki kihívóját, Hári Tibort -, ám a 10 városi szavazókerületből 6-ot az ellenzék nyert meg. Ez a kompenzációs listáról bejutottakkal és a polgármesterrel együtt azt jelenti, hogy a képviselőtestületben egy fős ellenzéki többség alakult ki.

"A prémium kifizetéséről szóló előterjesztést kénytelenek voltunk megszavazni, ugyanis szerződés alapján jár neki a pénz, még ha nem is értettünk vele egyet" 

– mondta a Népszavának Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. 

Ugyanakkor a lapnak azt is hozzátette: vagyongazdálkodási vezetőként a kintlévőségek behajtása is a vezérigazgatói feladatok közé tartozott, vagyis azért kapott prémiumot, amiért a fizetését is felvette. Ráadásul az előterjesztésben részletesen nem is szerepelt, mire kapta a jutalmát.

"Sajnos nem volt mit tenni, hisz a szerződésben leírtak teljesültek. Annak már az előző ciklusban is folyamatosan hangot adott az akkori ellenzék, hogy ezek nem prémiumfeladatok, hanem sima tevékenység, ami a munkájuk. Egyébként pont a vagyongazdálkodás az ékes példa, hogy jó döntést hoztunk amikor leváltottuk a vezetőt, mert neki nem az volt a feladata, hogy "Dagobert bácsiként" üljön a pénzek felett, hanem abból csinálja a dolgát"

- ezt már Berta Krisztián, az egyesület színeiben egyéni körzetet nyerő jobbikos politikus mondta lapunknak.

Az önkormányzati cégvezetők sokmilliós premizálása más településeken is okozott már felháborodást: Szekszárdon az októberi választás előtt szavazott meg az akkor még kormánypárti többségű testület sokmilliós jutalmakat, a kulturális központot üzemeltető kft. vezetője – aki kormánypárti színekben indult az önkormányzati választáson – féléves fizetésének megfelelő jutalmat kapott, de Miskolcnak is több tízmillió forintjába került, hogy az előző, Fidesz-KDNP-s többségű testület olyan szerződést kötött az önkormányzati cégek vezetőivel, hogy távozásukkor komoly prémiumra számíthattak.