A Tokaji borok pusztítása sajnálatos, a 450 ezer mázsa szőlő megsemmisítése sikeres volt a kormány szerint

Grand Tokaj

Magyar Zoltán, a Jobbik agrárpolitikusa csütörtökön napirend előtti felszólalásában beszélt a Grand Tokaj állami borászatnál zajló folyamatokról.

Itt egy lista 46.581 palack megsemmisített Tokaji borról

Ahogy arról az elmúlt napokban több anyagban is beszámoltunk, az állami tulajdonban álló borászat, a Grand Tokaj szegi pincészetében ipari szinten zajlik (zajlott?) a Tokaji borok megsemmisítése.

Videofelvételeket, fotókat mutattunk be arról, hogy a Hungarikumnak számító borokat összeöntik, majd a beszámolók szerint azokat Kunfehértóra szállítják, és ott ipari lepárlás után téli szélvédő mosó folyadékot készítenek belőle.

A szakpolitikus felszólalásában hangsúlyozta, hogy emögött egyértelműen egy piactisztítás húzódik meg. Ugyanis a tokaji térség második legnagyobb pincészete, a Dereszla Mészáros Lőrinc tulajdonában áll, és az oligarchát már régóta zavarta, hogy állami dotálással működik a konkurenciája.

Magyar Zoltán felhozta Tokaj-Hegyalja másik szomorú történetét is, a zöldszüretet. Sokat olvashattak erről is az Alfahíren: a lényeg, hogy 450 ezer mázsa szőlőt szüreteltek le éretlenül, de azt is megmutattuk, hogy azokon a dűlőkön, ahova már nem jutott támogatás, a bogyók még télen is a fürtökön maradtak.

Az EU-val takarózik a kormány a 450 ezer mázsa magyar szőlő megsemmisítése után

Ahogy arról már több cikkünkben is beszámoltunk, Magyarországon az idén először zöldszüretet rendeltek el, amihez - úgymond - önként csatlakozhattak a gazdálkodók. A valóság persze sokkal lehangolóbb, mert például már tavasszal levélben tájékoztatták a tokaj-hegyaljai gazdálkodókat arról, hogy az állami felvásárló egyetlen egy szem szőlőt sem fog felvásárolni.

Farkas Sándor államtitkár válasza eléggé kijózanítóra sikeredett.

Először is arra figyelmeztetett, hogy a Grand Tokaj, és az állami borászat vagyona nem tartozik az Agrárminisztérium alá.

"Egy teljesen másik szakma"

- tette még hozzá.

Azt is felhozta, hogy a Hungarikum bizottságnak nincs lehetősége tárgyalni a Grand Tokajnál történteket, mert fogyasztóvédelmi, gazdasági, pénzügyi kérdésekben nem járhatnak el.

Az államtitkár szerint a Grand Tokajnál nem zajlik az állami vagyon pazarlása, hanem csak a 2014-ben zárolt tételek, és az akkor visszahívott borok visszaürítése történik, ütemezett technológia mentén.

Sajnálatos, de tudatos, és engedéllyel történik

- foglalta össze Farkas Sándor.

Ennél is furcsább volt hallani egy kormánytag szájából, amit a zöldszürettel kapcsolatban állított. Rendkívül sikeresnek nevezte a megsemmisítést (ezt a kifejezést Nagy István agrárminiszter használta a folyamatra - a szerk.), szerinte az élet is ezt igazolta, még akkor is, ha a gazdák első gondolata az volt, hogy

"inkább a kezüket vágnák le, mint a tőkéket".

Hasonlóan látja a lepárlást is, amely során bor és pálinka formájában lehetett leírni tételeket.

Ígéretet tett végül arra, hogy idén várhatóan új bortörvényt nyújtanak a törvényhozás elé.