Elhalasztották az olasz-magyar negyeddöntőt

Elhalasztották az olasz-magyar negyeddöntőt

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották az Olaszország-Magyarország férfi vízilabda világliga negyeddöntőt, valamint a két ország női válogatottjának összecsapását is.

A férfiak találkozóját eredetileg jövő kedden rendezték volna Firenzében, az Olasz Úszó Szövetség azonban hétfőn bejelentette, hogy további intézkedéséig felfüggeszti a bajnoki és a válogatott mérkőzéseket is.
    
A magyar női csapat egy héttel később Győrben fogadta volna az olaszokat világliga-csoportmeccsen.

Gáll Péter, az MVLSZ főtitkára a Vlv.hu-nak elmondta, hogy jelenleg egyeztetés folyik az olasz és a magyar fél között a mérkőzés sorsáról.  Az olaszok adnának új időpontot, mivel azonban a koronavírus által okozott helyzet továbbra is óráról órára változik, a magyar fél türelmet kér, tisztán szeretne látni, mert bármilyen későbbi időpontról van is szó, nagy felelősség olyan utazást vállalni, amely egészségi kockázattal járhat.

A lap megkérdezte Märcz Tamást hogy a mostani, a versenynaptárba már korábban betervezett időpontot kihasználja-e bármilyen célra, még ha már bizonyosan nem is lesz meccsünk. A szövetségi kapitány arról tájékoztatta a lapot, hogy a klubedzőkkel egyeztetve úgy döntött, erre az időszakra "visszaadja" a keretébe tervezett játékosokat a klubuknak. Ha tisztázódik a mérkőzés új időpontja, akkor kerít majd sort a szokásos módon néhány, a mérkőzést megelőző közös foglalkozásra. Ugyanakkor felhasználja a most kialakult helyzetet arra, hogy a válogatott játékosok elvégezzék azokat a kötelező orvosi és diatetikai vizsgálatokat, amelyek általában nehezen illeszthetők be a szokásos időközönkénti, rövid együttlét programjába.
    
Märcz Tamás Európa-bajnok férfi együttese csoportmásodikként jutott a legjobb nyolc közé a világligában, ahol a világbajnok olaszokkal játszik majd. A mérkőzések új időpontjáról egyelőre nincs információ.

Zárt kapus lesz egy szerdai Bajnokok Ligája mérkőzés is

Mint ismert, Franciaországban jelenleg már 19 halálos áldozata van a megbetegedésnek, de a diagnosztizált fertőzöttek száma vasárnap meghaladta az ezret is. Nem ez az első találkozó, amelyre a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, ugyanis a kedd esti Valencia-Atalantát is nézők nélkül játsszák le.