Nem tesztelték le, majd napokon át védőöltözet nélkül vizsgáltak egy koronavírusos beteget a kórházban

Nem tesztelték le, majd napokon át védőöltözet nélkül vizsgáltak egy koronavírusos beteget a kórházban

Napokon át egy koronavírus-fertőzött személyt ápoltak a János Kórházban úgy, hogy senki nem viselt védőöltözetet. A 444.hu szerint a kórházi dolgozókat ezt követően sem tesztelték le a vírusra, pedig minden esélyük megvan arra, hogy ők is fertőzöttek lettek, sőt akár rajtuk keresztül más betegek is.

Mint a lap cikkében beszámolt róla, a kormány csütörtöki, koronoavírusról szóló sajtótájékoztatóján beszámoltak egy betegről, akiről reggel derült ki, hogy koronavírussal fertőzött, és korábban a János Kórházban kezelték. A sajtótájékoztatót tartó illetékesek nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy a János Kórház dolgozói megfelelő védőfelszerelést kaptak-e, illetve hogy tesztelték-e őket.

A 444 viszont tudott beszélni a beteggel kapcsolatba lépett dolgozók egy részével, és tőlük tudják, hogy

„A beteggel kapcsolatba került ápolók és orvosok nem kaptak megfelelő védőfelszerelést, azóta egyiküket sem tesztelték, és továbbra is beosztják őket munkavégzésre, vagyis folyamatosan kapcsolatban vannak más betegekkel is. A kórházi osztályon ma (csütörtökön – a szerk.) fél napig úgy folyt a betegfelvétel, hogy már tudni lehetett, hogy egy ott ápolt személy koronavírusos volt.”

Hiába a tüdőgyulladás, nem lehettem koronavírus-gyanús, mert nem jártam külföldön

Eléggé furcsán hathat, hogy miközben Olaszországban egy nap alatt a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 12.462-re nőtt, addig Magyarországon a legfrissebb adatok szerint (2020. március 12., 10 óra 40 perc) összesen 730 darab mintavétel történt.

Mint írják, a beteg még szombaton jelentkezett telefonon a tünetei miatt, majd speciális mentővel a Szent László kórház koronacentrumába vitték, de nem végezték el rajta a tesztet sem, inkább átküldték a János kórházba. Ott szombat éjszakától csütörtök reggelig ápolták őt, ekkor végeztek el egy tesztet, amiből kiderült, hogy fertőzött.

„A beteggel szombat éjjeltől csütörtök reggelig kapcsolatba került mintegy 10-15 ápoló és orvos semmilyen hivatalos értesítést nem kapott azóta, sem a saját intézményüktől, sem más hatóságoktól, szervezetektől. Nem vizsgálták hivatalosan, hogy kik kerültek kapcsolatba a beteggel. Az ápolókon és az orvosokon kívül takarítók, röntgenesek, ételszállítók, az épületben gyakorlaton lévő ápoló-tanulók is jártak az osztályon, ők is járhattak a beteg közelében. Őket sem értesítette senki semmiről.”

- írják a fejetlenségről.

Hiába a koronavírus, most is keresnünk kellett a szappant a kórházakban

A koronavírussal szembeni küzdelem egyik első lépése az alapos kézmosás, erről tájékoztatók sora jelent meg az elmúlt hetekben. Ehhez képest több olyan fővárosi kórházban is jártunk, ahol hiába kerestünk szappant, az óvintézkedések nyomát sem találtuk. Cikkünkben a teljesség igénye nélkül számolunk be néhány véletlenszerű látogatásról, melyek során úgy tettünk, mint bármelyik, szakrendelésre érkező beteg: bementünk a folyosói mosdóba, és kezet akartunk mosni.