Olaszország: 2-3 percenként halt meg valaki a vírus miatt, 627 áldozat egyetlen nap alatt

Koporsók
MTI/EPA-ANSA/Tiziano Manzoni

Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legnagyobb mértékben, 627-tel 4032-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban.

A polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén hasonló mértékben, 4670-nel emelkedett.

A gyógyultak száma elérte az 5129-et. A halottakat és a gyógyultakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma február 20 óta 47 021-re emelkedett.

A vírus a gyenge szervezetet állítja le

Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, a halottak jelentős többsége "nem az új koronavírus következtében", hanem az emiatt keletkezett egészségügyi komplikációk miatt veszítette életét. Az elhunytak más betegség miatt is előrehaladott állapotban voltak, életkor átlaguk továbbra is 80 év körüli.

Megjegyezte, ha azt számolnák, hányan halnak meg kizárólag a koronavírus-fertőzés miatt, akkor Olaszországban is nagyon alacsony lenne a halálozási ráta.

Az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) betegszámának emelkedése éppen egy hónappal ezelőtt indult el Olaszországban.

Január 28. és február 20. között még csak három fertőzöttet tartottak számon, mindegyiket Rómában: egy kínai turista házaspárt, valamint egy olasz férfit, akit Vuhanból szállítottak haza.

Nagyot fordult egy hónap alatt a világ, pénteken mi is beszámoltunk arról, hogy az egyik bergamoi kórházban az elrettentés kedvéért forgatni engedték a Sky News stábját, a körülmények pedig háborús körülményeket idéznek:

Bergamoból a napokban már a hadseregnek kellett elszállítania a halottakat, mert a krematóriumok nem bírták a terhelést.