Beadták a védekezésről szóló javaslatot az Országgyűlésnek

Beadták a védekezésről szóló javaslatot az Országgyűlésnek

A kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot - tájékoztatta az Igazságügyi Minisztérium péntek este az MTI-t.

Mint kiemelték: a kormány arra kéri minden parlamenti párt frakcióját, hogy támogassa a javaslatot.
    
Közleményük szerint a javaslat benyújtásával a kabinet célja, hogy a kormány által eddig meghozott intézkedéseket az Országgyűlés megerősítse, továbbá felhatalmazást adjon a kabinetnek további, a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges intézkedések megtételére. A járvány alatt - mint írták - biztosítani kell minden szükséges eszközt a lehető leghatékonyabb cselekvéshez, arra az esetre is, ha az Országgyűlés nem tudna a szokásos menetrendben ülésezni.
    
"A járvány terjedésének lassítása és negatív hatásainak enyhítése érdekében a kormánynak továbbra is felelős döntéseket, adott esetben szokatlan és idegen korlátozásokat kell hoznia, amelyek betartása, az összefogás és a fegyelmezettség a legfontosabb feladatunk" - tették hozzá.
    
Úgy fogalmaztak, a felelősség a parlamenti frakcióknál van: a törvényjavaslatról az Országgyűlés csak akkor dönthet, ha eltér a házszabálytól, amihez a parlamenti képviselők négyötödének támogatása szükséges. A kormány ezért arra kér minden, a magyar emberek egészségéért felelősséget érző parlamenti pártot és képviselőt, hogy támogassák a házszabálytól való eltérést, és a lehető leghamarabb vegyék napirendre a törvényjavaslatot - áll az igazságügyi tárca közleményében.