Rig Lajos a parlamentben jelentette be: megkapta az engedélyt, önkéntes lesz a mentőknél

""
Rig Lajos több évtizedes tapasztalatot szerzett az egészségügyben

Miközben a kormánypártok azzal voltak elfoglalva, hogy a koronavírus-járvány idején a parlamenti ellenzékkel szórakozzanak, kedden felemelő pillanatoknak is a tanúi lehettünk.

Rig Lajos, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa ugyanis bejelentette, hogy az elkövetkező vészhelyzetben ez lesz az utolsó felszólalása.

"Most kaptam az értesítő emailt, hogy az Országos Mentőszolgálathoz mehetek dolgozni, a frontvonalba. Ahogy az egészségügyi dolgozók teszik"

- közölte.

Kiemelte, hogy a Fidesz-frakciójából Zombor Gábor szintén jelentkezett önkéntesnek, csak úgy, mint az a 900 ember, aki most is várja, hogy a regisztrációját aktiválják.

Még a végére kért valamit a Törvényhozástól: mivel az önkéntesek beintegrálása az egészségügyi szervezetbe nagyon nehéz, ezért őket már most hadrendbe kellene állítani, hogy a későbbi káoszba ne okozzanak még nagyobb káoszt.

Rig Lajos politikai pályáját megelőzően mentőápolóként dolgozott hosszú éveken át.